Pert vesztett Mészáros cége az Orbán-interjú miatt elbocsátott szerkesztőkkel szemben

Rossz szérája van Mészáros Lőrincnek.

Klecska és Hajnal azért fordultak a bírósághoz, mivel úgy gondolták, hogy a Mediaworks jogtalanul bocsátotta el őket 2016 végén. A két médiamunkást azzal az ürüggyel bocsátották el, hogy állítólag nekik észlelniük kellett volna a nyomdába adáskor, hogy 2016 karácsonyán az Orbán Viktor miniszterelnökkel a Mediaworks valamennyi megyei lapjában leközölt interjú fehérvári verzióját máig ismeretlen személy vagy személyek tisztázatlan körülmények között néhány mondatos megtoldással megváltoztatták. A történtek miatt rendőrségi nyomozás is indult, az ügy jelenleg vádemelési szakaszban van, de a rendőrség nem mondja el, kit gyanúsít - írja a 24.hu.

A bíróság csütörtökön egyelőre csak szóban ismertette az ítéletet, amiben megállapította, hogy a Mediaworks a Munka Törvénykönyvét megsértve bocsátotta el munkavállalóit.

A bíróság az első rendű felperes számára mintegy 3,12 millió forint kártérítést, továbbá annak 2017. szeptember elsejétől számított törvényes kamatát, valamint 2,94 millió forint elmaradt munkabért és 381 ezer forint perköltséget állapított meg, melyet a Mediaworks köteles megfizetni. A másodrendű felperes a Mediaworkstől 2,9 millió forint kártérítést, annak kamatát, 1,62 millió forint elmaradt bért, 291 ezer forint perköltséget remélhet, feltéve, hogy az ítélet a mostani formában jogerőre emelkedik. A Mediaworksnek be kell továbbá fizetnie közel 644 ezer forint állami illetéket, valamint az egyik vidékről berendelt tanú meghallgatásának költségét (körülbelül 10 ezer forintot) is fizetnie kell.

Mészáros Lőrincnek évek óta talán ez az első rossz szériája. Nem csak pert vesztett a vállalata, de az Átlátszó összesítése szerint a felcsúti milliárdosnak, aki nemrég mondott le polgármesteri címéről, áprilisban egy közbeszerzést sem sikerült elnyernie.