Az MTA tudósai szerint is változtatásokra szorul az oktatási rendszer

A közgyűlési határozatban több kritikát is megfogalmaztak.

Az állásfoglalás, amelyben konkrét kritikákat fogalmaznak meg az oktatáspolitikával szemben, 80 százalékos többséggel került elfogadásra.

Ez a legmagasabb szintű dokumentum, amiben ezidáig magyar tudósok állnak ki az oktatási változásokért.

A diplomatikus bírálatok az alábbi pontokat érintik:

  • az EU-s átlagtól messze elmaradott, alulfinanszírozott az oktatási rendszer,
  • a magyar oktatáspolitika felerősíti az egyébként is növekvő egyenlőtlenségeket,
  • több konkrét oktatáspolitikai probléma a szakmai kontroll hiányától az állami tankönyvekig.

Az MTA elnöke, Lovas László már korábban is jelezte aggodalmát a magyar oktatáspolitikával kapcsolatban - írja az Index. A portál a világhírű matematikus egy korábbi interjújára hivatkozik, amiben úgy fogalmazott, hogy "lemaradunk a világtól", az iskolának kreativitásra és csapatmunkára is jobban kellene tanítania a diákokat.

A kormányzat azonban nem kéri a tudósok segítségét, akiknek nem is tartozna hatáskörükbe az oktatás, ám a romló PISA-eredményeket látva nem tudnak szó nélkül elmenni a folyamatok mellett. Mostani nyilatkozatukban is hangsúlyozzák, hogy készek minden szakmai segítséget megadni a kormánynak.

„Továbbra is vállaljuk, hogy a Nemzeti alaptantervről részletesen, minden szakértői erőnket mozgósítva véleményt mondunk, illetve tanácsot adunk”

– fogalmazott elnöki beszámolójában Lovász László.

Amellett, hogy rendkívül kevésnek tartják azt az összeget, amit a kormány az oktatásra költ, a pedagógusok bérhelyzetét is kifogásolják:

„A pedagógusok bére az egyéb szakmákban dolgozó felsőfokú végzettségűekhez viszonyítva az elmúlt évek béremelései ellenére még mindig az utolsók között van az EU-28 országok között”.

Kifogásolják továbbá, hogy 16 éves korra szállították le a tankötelezettséget, a szakképzési rendszer átalakítását, a szakmai kontrollt nélkülöző tankönyvpolitikát és azt, hogy egyre kevesebben végeznek a felsőoktatásban, ami a fejlesztéselmaradások miatt egyre nagyobb lemaradásban lesz a nemzetközi versenyben.

Közgyűlési határozat az oktatásügyről

„A Közgyűlés kinyilvánítja, hogy az oktatásügyet a magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon. Az oktatás költségvetési forrásokból való részesülésének – oktatási szintenként is – minél előbb, és tartósan el kell érnie legalább az EU-28 országok átlagát, de az érzékelhető javuláshoz meg is kellene haladnia azt. Az oktatásügyben olyan változásoknak kell bekövetkezniük, amelyek egyrészt hatékonyan javítják a jövő kihívásaival való szembenézés lehetőségét, fejlesztve a hajlékony tanulási készségeket, másrészt hathatósan növelik az esélyegyenlőséget, csökkentve a családi és regionális helyzetből adódó hátrányokat Az MTA köztestülete és kutatóhálózata ehhez kész minden segítséget megadni.”

A hvg friss információi szerint az Emmiben Bódis József követheti az oktatásért felelős államtitkári székben Palkovics Lászlót. Kíváncsian várjuk, hogy ő meghallja és megfogadja-e majd a magyar tudósok javaslatait.