Azt hitték, megy a pápa Bukarestbe, pedig nem

Viorica Dancila román miniszterelnök valamit félreértett.

A vatikáni látogatáson tartózkodó Viorica Dancilát pénteken magánkihallgatáson fogadta Ferenc pápa. A találkozó részleteiről elmondta: "meghívtam a pápát Romániába, és azt válaszolta, hogy a jövő év elején eljön".

Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke a Maszol.ro portálnak viszont azt mondta, hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptak egy esetleges pápalátogatásról, és úgy vélekedett, hogy nem teljesültek a pápa romániai látogatásának a feltételei.

"Nem szívesen vennénk, hogy addig, amíg Romániában nem rendeződnek a dolgaink, őszentsége az országba látogatna. A korábbi problémáinkhoz most még a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye is hozzáadódik" - jelentette ki a segédpüspök. Tamás József emlékeztetett az érsekség tavaly megfogalmazott álláspontjára, miszerint

"ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról".

Péntek este Francisc Dobos, a bukaresti római katolikus érsekség szóvivője az egyik közösségi portálon közölte: Miguel Maury Buendia bukaresti nuncius kérésére kívánja pontosítani a sajtóban megjelenteket.

"Amikor rögzítik Ferenc pápa romániai látogatását, ennek bejelentését egy időben teszi meg Vatikán állam és a román elnöki hivatal. A Szentszék mai közleménye nem tesz említést jövőbeni romániai látogatásról"

- áll a szóvivő üzenetében, amelyet az Agerpres román hírügynökség idézett.