Nemcsak a béreken múlik a munkaerő hazacsábítása

Fotó: MTI/Beliczay László

Nem csak a béreken múlik a vendéglátósok és a turizmusban dolgozók kivándorlásának megállítása - erről is beszélt a Hírtv Reggeli járat című műsorában a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke.

Gál Pál Zoltán szerint azok, akik külföldre mennek dolgozni, nem mindig tudnak a végzettségüknek megfelelően elhelyezkedni, így jobban járnak azok, akik itthon maradnak.

A hazacsábításukra vannak már kísérletek, nem is teljesen eredménytelenül. Bizonyos minőségi magasabb éttermek arról számoltak be, hogy sikeresen sikerült Londonból illetve Ausztriából hazacsábítani. (...) Alapvetően konszolidálták a jövedelmüket, egy versenyképes csomagot kaptak, illetve a feltételeket biztosították, hiszen azt látni kell, hogy nagyon sok esetben a magyar vendéglátó odakint nem a legmagasabb beosztásba kerül és itt Magyarországon azért karrier szempontjából egy sokkal kedvezőbb pozícióban azért szívesebben dolgoznak az emberek - mondta el Gál.