Jön az új nemzeti konzultáció a demográfiáról és a nőkről, de lesz egy kis Soros is

Addig a jobbikos béruniós javaslatról európai szinten konzultálnak.

A korábbi konzultációkért is felelős Rogán Antal az Igazságügyi Bizottság meghallgatásán jelentette be, hogy a kormány a következő ciklusban is nemzeti konzultációkon keresztül szeretné tartani a kapcsolatot a választókkal. Az elsőre pedig nem is kell sokáig várnunk. A téma adott, hiszen Orbán Viktor bejelentette, hogy 20-30 éves megállapodást kíván kötni a magyar nőkkel, így a propagandaminiszternek csak az elnevezésen kellett törnie a fejét.

Egyelőre csak demográfiai fordulatként emlegetik.

Persze az állandó tematikát sem hagyják maguk mögött, a miniszter biztosított mindenkit arról, hogy becsúszik majd egy-két kérdés a migrációról is, ami a kormánypártban mára összeforrt Soros György nevével.

Míg a kormány a demográfiáról idehaza konzultálna, addig az Európai Unió múlt héten olyan konzultációt indított útjára, melynek eredménye a közösség jövőjét határozza majd meg. Ebbe pedig belekerült a Jobbik béruniós javaslatának alaptétele, az egyenlő munkáért egyenlő bért, aminél hatásosabb fegyver nem is létezik a demográfia pozitív pályára állítására. Érdekes, hogy Orbánék erről hallani sem akarnak, és továbbra sem hajlandóak beállni egy olyan kezdeményezés mögé, amit egy magyarországi pártnak sikerült európai szintű kérdéssé emelnie.

Brüsszel megértette, Budapest nem: most a Bérunióról konzultálhat minden EU-s polgár

Szerdán megkezdődött az Európai Unió jövőjéről szóló online konzultáció, amelyből ugyan az Orbán-kormánynak köszönhetően hazánk kimaradt, azonban mégis van közvetlen magyar vonatkozása a kérdőívnek. Ugyanis a Jobbik által elindított polgári kezdeményezés, a Bérunió ugyanis szerepel az EU ideális jövőképei között.