A jóra már nincs pénz, a lelakott kis pesti lakásokra nő a kereslet

Akinek mindenképpen a fővárosban kell élnie, és nem szeretne havonta átlagosan 149 ezer forintot fizetni a havi bérleti díjra, annak egyre kevesebb lehetősége van normális lakást vásárolni. Ingatlanszakértők szerint a kereslet a jobb helyett az olcsóbb lakások irányába indult el.

Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője a HVG-nek arról beszélt, hogy a vevők egyre több szempontról mondanak le keresésük során: ilyen a méret, a szobaszám, az elhelyezkedés vagy a lakástípus – tehát szinte minden, ami számít. Azt mondta, egyértelműen érezhető a külsőbb kerületek és az agglomeráció erősödése, tehát a vevők lényegében kiszorulnak a belváros környékéről.

A mai ingatlanvásárlások másik jellemzője az, hogy felértékelődtek a korábban olcsóbbnak számító budapesti városrészek, beleértve a lakótelepeket is. Ma már a panellakások számítanak a legelérhetőbbeknek, noha áraik sok esetben utolérték a téglalakásokét, főleg ha megtörtént a panelprogramos korszerűsítés is.

Schneider Zoltán, a cég V., VI. és VII. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint “a jolly joker most a felújítandó, kis lakás egy jó állapotú társasházban. Ez gyakorlatilag azonnal értékesíthető, de természetesen itt is fontos a reális árazás”. Ebben az esetben persze befektetők is jelentkezhetnek, nem csupán saját otthonra vágyó emberek.

Tóth Viktória, az iroda XIII. kerületi vezetője azt mondta a lapnak, hogy míg a használt lakások árainak emelkedése lassan megáll, az új építésűeknél további 8-10 százalékos, vagyis 2-3 millió forintos drágulás következett be a tavalyi árakhoz képest. Ennek főbb okai az építőanyagok árának emelkedése, valamint a munkaerőhiány voltak.