A fejlődés megállíthatatlan: harminc perc helyett már húszpercenként jár a reptéri busz

Megtalálták a probléma megoldását: több buszt kell indítani.

Bár az (ál)válságok megoldása menedzselése a politikusok egyik kedvenc időtöltése, az igaziak esetén már látható a kétségbeesett tarkóvakargatás és mellébeszélés, ahogyan a reptéri busz esetén is. Holott a válasz roppant egyszerű: nagy a zsúfoltság, tehát több buszt kell beállítani. 

A legalább négyévente (inkább kettő) megígért reptéri kötöttpályás közlekedés helyett tavaly nyáron elindított busz a mostani döntések értelmében már húszpercenként jár, az utolsó járat később, 1:20-kor, az első hajnali 100E a belvárosból pedig korábban, 3:40-kor indul. Emellett új jegykiadó automatákat is szolgálatba állítanak. 

Ez még semmmi: további fejlesztést jelent, hogy június 16-tól a 100E busz a Liszt Ferenc repülőtér indulási szintjére érkezik – ezzel is segítve, hogy az utasok minél gyorsabban megközelíthessék a check-in pultot –, miközben a belváros felé továbbra is az érkezési szintről indulnak a járatok. Emellett június 16-tól éjjel-nappal jár a 200E busz, amely az éjszaka folyamán a jobb átszállási kapcsolatok érdekében a Határ út metróállomástól indul - olvasható a BKK közleményében.

Mint ismert: a megszámlálhatatlanul sokszor megígért reptéri kötöttpályás kapcsolat (metró, gyorsvillamos, vasút) még a tervezőasztalig sem jutott el eddig, addig pedig marad a busz.