Azért kaptak Orbán Viktor civiljei 508 milliót az MVM-től, mert kértek

Ennyi.

Az Átlátszó oknyomozóportál perelte ki a dokumentumokat.

A lap arról ír, hogy az MVM akkori vezetőjének címzett, 2016. augusztus 30-án írt támogatási kérelmében Csizmadia László röviden bemutatta a CÖF, és a mögötte álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) tevékenységét – természetesen a Békemeneteket és politikát nem említve, hanem társadalmi, tudományos (!), kulturális (!), jogvédő (!) tevékenységet hangsúlyozva -, majd rátért a lényegre:

“Kérem Elnök-vezérigazgató urat, hogy célkitűzésünk megvalósításához járuljon hozzá 508 millió forinttal. Az összeg lehetőséget adna arra, hogy javítsuk a közgondolkodást, kidolgozzuk a civilitika alapjait, segítsük a lakossági üzenetek széles körű terjesztését, amelynek fontos része a természet megóvása, az emberi élet fenntarthatósága, az energiatudatosság és az energiabiztonság témaköre is.”

Erre meg is érkezett az 508 millió forint az álcivileknek.

Négy nappal a választások után döntött a bíróság: nyilvános az MVM-CÖF-paktum

Hónapok óta ment a huzavona az MVM, a CÖF és a kormány, valamint a tényfeltáró újságírók és az ellenzék között, hogy nyilvános-e: vajon az állami cég által a fideszes álcivileknek juttatott 508 millió forint közpénz? Most már jogerős ítélet van róla: igenis közérdekű adat.

Emlékezetes, Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője az ügyben hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz.