Részeg hajléktalan trollkodta szét a Párbeszédet otthagyó Bősz Anett sajtótájékoztatóját

Így lett teljes a kép.

- Kiderült, hogy Molnár Gyula évi 60 milliós támogatást ígért a Liberálisoknak az MSZP nevében, megkerülve a párt elnökségét.
- Bősz Anett, a Liberálisok egyetlen parlamenti képviselője kilépett a Párbeszéd frakciójából, így az a szükséges létszám alá csökkenve megszűnhet, az MSZP szövetségese pedig számos bizottsági helytől és támogatástól eleshet.

A történtekre reagálva Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, Molnár Gyula ténykedésének lehet, hogy jogi következményei is lesznek, Bősz Anett kilépéséről pedig azt, hogy „a Magyar Szocialista Párt nem zsarolható”. 

A Párbeszédtől Szabó Tímea reagált, ők sajnálattal vették tudomásul, hogy Fodor Gábort nem érdekli semmi más, csak a pénz.

Végül a Liberálisok is megtartották sajtótájékoztatójukat a képviselői irodaház előtt, és hogy a szürreális történet még hihetetlenebb legyen, egy részeg hajléktalan állt oda az eseményt a Facebookon élőző pártaktivista mellé, hogy olyan beszólásokkal zavarja meg a beszédet, mint

"Leszel a csajom?"

"Ez az ember nem épeszű"

"Imádom ezt a nőt"

"Szép segge van neki"

"Okos, de nem okos"

Néhány jelenetet ki is vágtunk, de alul a teljes videót is meg tudják nézni.