Újabb 70 milliót gombol le a dunaújvárosiakról az egykori MTI-vezér

Az áremelkedés 1, azaz egy forinttal marad el a 10 százaléktól.

696 199 968 forint helyett 765 819 964 forintra emelkedett az egykori MTI-vezérigazgató, Belénessy Csaba nevével fémjelzett Dunaújvárosi Médiaközpont üzemeltetésének költsége – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő friss számából. A növekedés mértéke 9,999999 százalék, azaz egyetlen forint híján (!) épphogy elmarad attól a tíz százalékos korláttól, ami fölött új közbeszerzési eljárást kellene kiírni.

Az áremelkedés a hivatalos indokolás szerint abból adódik, a minimálbér és a garantált bérminimum összege 53, illetve 47,9 százalékkal emelkedett. Erre hivatkozni egy kis híján 70 millió forintos növelés esetén azonban meglehetősen furcsa: Belénessy cége, a Crossborder Film Kft. 2016-os éves beszámolója szerint (a tavalyi évre vonatkozó beszámoló benyújtási határideje május 31.) mindössze 5 főt alkalmazott, akiknek az összes éves bérköltsége és azok járulékai éves szinten alig haladták meg a 24 millió forintot, emellett pedig személyi jelleg egyéb kifizetésként 3,5 millió forintot számoltak el.

Az áremelés indokaként jelölték meg, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése az alvállalkozói díjakban is jelentkezik. Szintén a 2016-os éves beszámolóból derül ki, hogy igénybevett szolgáltatásként összesen 78 millió forintot költöttek, amiből a Dunaújvárosi Médiacentrum üzemeltetési költségeként 40,6 millió forintot számoltak el.

Vagyis a 70 milliós emelkedésből Belénessy cége akár meg is duplázhatná a fizetéseket és az alvállalkozói díjakat.

A Crossborder Film Kft. 2016-ra 23,4, 2015-re 7,7, 2014-re 23 millió forint osztalékot szavazott meg, Belénessy pedig 2015-ig díjazás nélkül, 2016-ban viszont már havi 1 millió forintért volt a kft. ügyvezetője.