Tarlós szerint a Fidesz mindenhol jól áll Budapesten

Az ellenzék egyes szereplőinél többre értékeli Kádár Jánost.

Tarlós szerint

„ma már nem szorul bizonyításra, hogy 2010 és 2018 között a kormány és a jelenlegi városvezetés együttműködve lényegesen több eredményt mutat fel Budapesten, mint amire az azt megelőző évtizedekben mások képesek voltak.”

Még nem tudja pontosan, hogy az újabb ötéves főpolgármesteri ciklus vállalásához az általa szükségesnek tartott egyéb feltételekről Orbán Viktor „mikor és hogyan foglal állást”, így ennek részleteiről egyelőre nem kíván beszélni.

Arról azonban beszélt, hogy Lázár János utódjával, Gulyás Gergellyel jó a munkakapcsolat, miniszterségével pedig az együttműködés a Miniszterelnökség és a főváros vezetése között jelentősen tovább javul.

Lázár kapcsán megjegyezte:

„Nem akarok Lázár Jánosról semmi rosszat mondani, ő most kikerült a döntéshozó gépezetből, nehezebben is tudna védekezni a vele kapcsolatos kijelentések ellen.”

Tarlósnak az ellenzékről nincs jó véleménye, úgy látja, hogy „egy meghatározó része a legenyhébben szólva is furcsán viselkedik”. Úgy fogalmazott:

„Leszerepelt ellenzéki pártok képviselői ülnek be a stúdiókba, ahol pocskondiáznak kijelölt minisztereket azelőtt, hogy azok egyáltalán hivatalba léptek volna. (…) Azt sem egészen tudom értelmezni, amibe utolsó szalmaszálként belekapaszkodtak a fehér holló ritkaságú hódmezővásárhelyi események kapcsán, hogy generálisan valamiféle teljes ellenzéki összefogás lenne. Ez a gyakorlatban valószínűleg megvalósíthatatlan.”

Szerinte a józsefvárosi időközi polgármester-választáson azt próbálják eladni, hogy az ellenzék jelöltje intakt, független személy. „Ez nem így van” - jelentette ki Tarlós. Hozzátette: Győri Péterre „a legjobb szándékkal sem fogható rá, hogy független és széles körű felkészültséggel bíró politikus lenne”.

Az önkormányzati választások kapcsán azt mondta, nem állítja, hogy a Fidesz mindenhol jól áll, de a „kétharmadunk van Budapesten” ellenzéki kijelentés átmentését az önkormányzati választásokra eufemisztikusnak tartja.

„Amennyiben az ellenzék egyes vezetői beleélik magukat abba, hogy ugyanolyan jó pozícióban vannak az önkormányzati választásokat tekintve, mint a parlamenti választáson, akkor valamennyi hibát bizonyosan elkövetnek”

- mondta Tarlós.

Az interjú végén visszatérve az ellenzék ostorozásaként kijelentette:

„Egyes ellenzéki szereplők például a kereszténységgel, a keresztény egyházakkal kapcsolatban olyan útszéli hangnemben nyilvánulnak meg, amire csak az 50-es években, a Rákosi-rendszerben volt példa. Ilyet még Kádár János sem tűrt meg.”