Önhittek és beképzeltek: nem hallgatták meg a fideszesek az első jobbikos felszólalót

Jól indul a negyedik Orbán-kormány.

Z. Kárpát Dániel szimbolikusnak nevezte, hogy az első ellenzéki napirenden kívüli felszólalás idejére gyakorlatilag kiürültek a kormánypárti széksorok, sőt még a Fidesz-KDNP által meghívott vendégek is elhagyták az üléstermet.

A Jobbik alelnöke szerint indoklásért kiált ez a húzás, és szerinte adódik a kérdés, hogy mennyire önhitt, beképzelt az a kormányzat, amely egy 5 perces ellenzéki felszólalást sem lépes meghallgatni.

Az elkövetkező parlamenti munkával kapcsolatban Z. Kárpát Dániel közölte: "a puskaporszagot nem hagyjuk magunk mögött", és a legerősebb ellenzéki párt továbbra is képviselni fog olyan politikától független, szakmai kérdéseket, mint például lombikbébi-program, vagy a épp a bérlakásprogram.

Elmondta azt is, hogy bizottsági szinten eddig is megpróbálták ezeket keresztül verni, azonban csak a fideszes "nagy mellénnyel" találkoztak. A politikus kitért arra is, hogy átláttak azon a stratégián, amely azt sugallta, hogy a parlamentbe bekerült ellenzékiek ne vegyék fel a mandátumukat, azonban a jobbikosok hűek maradnak az esküjükhöz, és az őket támogató 1,3 millió választóhoz is.

A Jobbik parlamenti eredményeként beszélt a letelepedésikötvény-biznisz felfüggesztéséről is. Kíváncsi arra, hogy ezt a "hazaáruló", "gusztustalan konstrukciót" felfüggesztették-e volna a Jobbik kiállása nélkül.

Z. Kárpát Dániel végül megerősítette, "aktív és cselekvő pártként" továbbra is fel fog lépni a jogsértések ellen. A Jobbik el fogja érni egy népszavazással, hogy véget érjen "a közmédia elképesztő megerőszakolása", valamint az alelnök arra is ígéretet tett, hogy továbbra is számíthatnak a devizahitelesek arra, hogy behívja őket vendégként a Tisztelt Házba, hogy szembe nézzenek velük a kormánypárti képviselők.