Amire nincs pénz: árvízvédelem

Több jut stadionra.

Egyelőre mégsem indul meg a pünkösdfürdői árvízvédelmi beruházás kivitelezése. A négymilliárd forintos keretösszegre meghirdetett közbeszerzésre a Swietelsky adott be ajánlatot, ám ők alig 1,5 százalékkal magasabb összegért vállalták volna az árvízvédelmi létesítmény elkészítését, ezért az eljárást eredménytelennek minősítette a fővárosi önkormányzat – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

Pedig úgy tűnt, a római-parti védművonal kálváriája lassan véget érhet, tavaly novemberben ugyanis a Fővárosi Közgyűlés Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztésére négymilliárd forintot különített el a csillaghegyi öblözetben kialakítandó árvízvédelmi létesítményre azzal, hogy azt később a teljes KEOP-támogatásból visszapótolnák Budapest költségvetésébe.

A közbeszerzési kiírás szerint a pályázónak az alábbi tereptárgyakat kellene létrehoznia:

  • 2 db árvízkapu mobil elzárás biztosításával,
  • kb. 1770 méter vasbeton alaptest és vasbeton szerkezetű árvízvédelmi fal (MÁSZ (mértékadó árvízszint – a szerk.) +1,30 méter szintre),
  • kb. 1620 köbméter töltés magasítás 0,30→0,00 méter feltöltéssel (MÁSZ+1,30 méter szintre),
  • 16 710 négyzetméter szádfal építése.

A tenderre a Switelsky nettó 3 870 043 770 forintos egyösszegű ajánlati árral plusz nettó 193 502 189 forint tartalékkerettel pályázott. A végleges összeg tehát kb. 63,5 millió forinttal, alig 1,5 százalékkal haladta meg a főváros által jóváhagyott négymilliárdos keretet. Az eredményhirdetés szerint „az ajánlatkérő az ajánlat bírálata és értékelése nélkül hozta meg az eljárás eredménytelenségéről szóló döntést, tekintettel arra, hogy az ajánlati ár meghaladja a rendelkezésre álló fedezet összegét”.

Az előterjesztés részét alkotó engedélyokirat szerint a kivitelezésnek 2018 júniusában kellene elkezdődnie, és 2019. júniusban érne véget. Most úgy tűnik, mégsem.