Nagyobb távolságot tartana a demokráciát korlátozó Magyarországtól a cseh uniós biztos

Már a V4-eken belül is ciki lesz Orbánnal cimborálni?

Jourová szerint Csehországnak is aktívabbnak kellene lennie az Európai Unióban, mivel a világban a helyzet megváltozott, az embereknek és az európai államoknak is tudatosítaniuk kell, hogy már semmi sem lesz úgy, ahogy az az elmúlt évtizedekben volt - fogalmazott.

"A megoldás annak tudatosítása, hogy Európában létkérdés összetartani, mert megjelent egy sor külső kihívás és veszély"

- mutatott rá a biztos. Hozzátette:

ugyanakkor azt is be kell biztosítani, hogy az államok ne érezzék túl szűknek az európai politikát.

A legjobb jövőbeni forgatókönyv Jourová szerint az lenne, ha az Európai Unió kevesebb területen hozna döntéseket, de azokban biztosítaná az eddigieknél jobb együttműködést.

A biztosnak meggyőződése, hogy ezt a célt szolgálja a következő hétéves európai költségvetés tervezete, amely

  • kiemelt hangsúlyt helyez az EU külső határainak védelmére a migráció előtt,
  • a belső biztonságra és
  • az európai védelmi képességek megerősítésére.

Emlékezetes, hogy ezek az elemek azonban az eredetileg a kelet-közép-európai államoknak szánt kohéziós támogatások drasztikus átcsoportosítása révén kaphattak nagyobb hangsúlyt, amiben különösen nagy szerepe volt Orbán Viktor Brüsszel-ellenes kirohanásainak és félelemkeltő rágalomkampányának, ahogy a magyar és a lengyel demokrácia megrendülésének is:

Folytatódik Orbán európai vesszőfutása: az unió a korrupció elleni harc sikeréhez kötheti a pénzt

Orbán Viktornak az utóbbi időben nincsenek túl jó napjai. Az újabb kétharmad fölötti örömöt ugyanis igen hamar beárnyékolta, hogy az Európai Unióban (EU) - miután látták, hogy demokratikus úton nem sikerült megbuktatni a magyar miniszterelnököt - komoly szereplők kezdték rá fenni a kést, szövetségesei pedig kevésnek bizonyulhatnak a támadások elhárításához.

Jourová szerint jobban oda kell figyelni a polgárok aggodalmaira is, akiket elbizonytalanított a migrációs válság és aggódnak biztonságukért.

Vera Jourová a CTK hírügynökség szerint beszédében felszólította Csehországot, hogy

ne igyekezzen minden áron szolidáris lenni Magyarországgal és Lengyelországgal, amelyeket az Európai Bizottság a liberális demokrácia korlátozásával vádol.

Amennyiben Csehország nem lesz aktívabb a problémák európai megoldásának keresésében, és csak bírálni fog, az a jövőben problémát jelenthet számára - vélekedett.

"Amennyiben Európa egyre nagyobb nyomás alá kerül, és tudjuk, hogy új fenyegetések jelentek meg, akkor megjelenik az igyekezet, hogy eldobja magától a homokzsákokat."

"Homokzsákok lehetnek azok az államok is, amelyek nemhogy nem tartanak vakon egybe, de nem is működnek együtt, nem alkotnak együtt és nem dolgoznak a közös ügyön"

- fogalmazott a cseh uniós biztos. Szerinte ez a tendencia elsősorban Németország és Franciaország együttműködésében kivehető. Megjegyezte, hogy mindkét ország szerepe növekedni fog azt követően, hogy Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót.

A mi véleményünk is számít Európában!

A nyugodt, kiegyensúlyozott polgári élet alapja, hogy nem kell aggódnunk anyagi és létbiztonságunk miatt. Az ember tisztességes bért kap azért a munkáért, amit elvégez. Ebből fedezi maga és családja boldogulását. Saját lakása, vagy családi háza van. Tisztességgel tudja taníttatni gyermekeit, de van lehetősége minőségi kikapcsolódásra, utazásra is, a számlák miatt pedig nem kell aggódnia.