Semmi különös, csupán 304 milliós, kiemelt beruházás keretében épül iskola Felcsúton

Az ön falujába mikor érkezik ekkora beruházás?

A kormány korábban már döntött a felcsúti Endresz György Általános Iskola új épületének megvalósításáról és az előkészítő munkák elrendeléséről.

A beruházás 304 175 000 forint közpénzből valósul meg, melyet a Fidesz-kormány a Beruházás Előkészítő Alapból ítélt oda a projektnek, mely a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemében kapott helyet.

Az előkészítési fázist a Nemzeti Sportközpontok (NSK) valósítja meg, a végleges döntést viszont csak azután tudják meghozni a fejlesztésről, hogy a szintén a kormány által meghatározott előkészítési fázis lezárult. Ezt követően készülhet el a szakminisztériumok bevonásával magáról a beruházásról, a kivitelezésről, a költségekről, az ütemezésről szóló tervezet.

Ez alapvető fontosságú, hiszen enélkül el sem indulhat az építkezés, amit időközben ráadásul nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősített a Fidesz-kormány.

A kapcsolódó közbeszerzések szolgáltatója, a beruházás lebonyolítója és építési műszaki ellenőre az állami tulajdonban lévő BMSK Zrt. lesz.

Az előkészítő fázis lezárását 2018. június 30-ig, azaz aszűk másfél hónap múlva kell befejezni.

Ehhez képest a faluban a jövő keddi testületi ülésen döntenek arról a megállapodásról, amely az érintett felek - az önkormányzat, az NSK és a Székesfehérvári Tankerületi Központ - szabályozzák az együttműködésüket.

Az önkormányzatra vár például az a feladat, hogy intézze az építkezésre kiszemelt telek közművesítését és szükség esetén átalakítását, melynek költségeit a település állja.

A szoros határidő ellenére nem lennénk meglepve, ha a papíron komolynak tűnő időkorlátok ezúttal sem jelentetnének akadályt abban, hogy a kormányfői kiskirályság megőrizze kivételezett helyzetét, és megvalósuljon az újabb fejlesztés, amellyel a magyar vidék 99 százaléka csak nedves álmaiban találkozhat.