Új Watergate-botrány? - Trump kivizsgáltatná, beépült-e kampánycsapatába az FBI

Nem engedi el a gyanút.

"Itt és most kérem, és ezt holnap hivatalosan is előterjesztem, hogy az igazságügyi minisztérium vizsgálja ki, vajon a tárca, vagy az FBI politikai megfontolásokból beépült-e, vagy megfigyelte-e a Trump-kampányt, és erre vonatkozó kérés vagy utasítás érkezett-e az Obama-kormányzat embereitől"

- írta Twitter-bejegyzésében Donald Trump.

Az elnök azokra a sajtójelentésekre reagált, amelyek szerint az FBI egyik informátora beépült volna Trump kampánycsapatába és rendszeresen kapcsolatot tartott azokkal a tanácsadóikkal, akik a Robert Mueller vezette különleges vizsgálóbizottság gyanúja szerint orosz tisztségviselőkkel álltak kapcsolatban.

Erről először a The New York Times írt szombatra virradóra az internetes kiadásában, és szombaton Trump Twitter-bejegyzésében azzal válaszolt, hogy ha ez igaz, akkor "nagy dolog" robban ki, a republikánusokhoz közeli sajtóban és a Fox televízióban pedig "új Watergate-botrányt" emlegettek.

Az igazságügyi minisztérium egyik szóvivője vasárnap este bejelentette: a tárca felkérte az illetékes belső ellenőrzési részleget, hogy a már folyamatban lévő vizsgálatot terjessze ki arra is, vajon voltak-e politikai okai az FBI tevékenységének.

A minisztériumban ugyanis jelenleg már folyik a vizsgálat, amely arra kíván fényt deríteni, hogyan kaphatott az FBI engedélyt Donald Trump egyik munkatársa, Carter Page lehallgatására és megfigyelésére.

Az FBI által a Trump-kampányba feltételezhetően beépített ügynökről a törvényhozók is szerettek volna információkat kapni, de az igazságügyi tárca megtagadta a kérés tejesítését Devin Nunestól, a képviselőház hírszerzési bizottsága republikánus elnökétől, arra hivatkozva, hogy ez nemzetbiztonsági kockázatot jelentene.

Az FBI által összeállított - és mint kiderült: pontatlan és bizonyos részleteiben megalapozatlan - dosszié volt az, amely a Mueller vezette bizottság vizsgálatának alapjául szolgált.