Izer Norbert a NAV új vezetője

A fideszes Bodó Sándor pedig a foglalkoztatáspolitikáért felel majd.

Bár Tállai András korábbi NAV-vezető miniszterhelyettesként parlamenti és kormányzati ügyeket vivő államtitkári pozícióban marad, a NAV vezetésére Varga Mihály Izer Norbertet, a minisztérium adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkárát nevezte ki – írja a Világgazdaság. A 37 éves szakpolitikus életrajzában az olvasható, 2004-ben a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem gazdálkodási szakának számvitel főszakirányán lett okleveles közgazdász. 2007-ben adótanácsadói képesítést szerzett, 2010-ben a Leideni Egyetemen nemzetközi adózási képzést végzett el. 2003 és 2004 között a Budapesti Értéktőzsde Rt.-nek éves beszámolók elemzését készítette el, majd 2004 és 2016 között a PricewaterhouseCoopers magyarországi kirendeltségénél volt adótanácsadó. Ezt követően lett az akkor még Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Angolul és németül társalgási szinten beszél.

Varga Mihály szerint a cél a további adócsökkentés – elsősorban az élőmunkát terhelő adók mérséklése és a közterhek fegyelmezettebb beszedése. Izer további lépéseket ígért az adóadminisztráció csökkentésében – az adóhatóság mind több feladatot vesz majd át az adózóktól. Emellett az új NAV-vezető hatékonyabb együttműködést ígért az adószakma képviselőivel is.

A Pénzügyminisztériumban még egy új államtitkár kinevezésére is sor került. A tárca új feladata a foglalkoztatáspolitika, ezt a területet Bodó Sándor fideszes képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés korábbi elnöke irányítja majd. Vele kapcsolatban Varga Mihály azt hangsúlyozta, hogy a kihívás a munkanélküliség 4 százalék alá csökkentése után az lesz, hogy hogyan lehet még több embert visszasegíteni az elsődleges munkaerőpiacra, illetve az, hogy a meglévő munkaerő-tartalék felhasználása – a nők és szépkorúak visszavezetése a munka piacára – hatékonyabb legyen.

Helyén marad Hornung Ágnes pénzügyekért, Banai Péter Benő az államháztartási területért felelős államtitkár, valamint Rákossy Balázs, az EU-források felhasználásáért felelős államtitkár is. Utóbbi a 4500 milliárd forintnyi EU-forrásból a korábbi kormányzati ciklus alatt megítélt 4400 milliárd forint pályázati pénz előírásszerű felhasználását ellenőrizheti majd, s persze részese lesz a következő támogatási ciklus feltételeinek kialakításának.

A minisztérium szervezetét továbbra is Gondos Judit irányítja közigazgatási államtitkárként.