Egy tegnapi (!) kormányrendelet miatt mégsem Izer Norbert az új NAV-vezér!

A teljes magyar sajtót megsz*patták!

Mint arról reggel beszámoltunk, Varga Mihály pénzügyminiszter Izer Norbert eddigi helyettes államtitkárt adóügyekért felelős államtitkárrá nevezte ki. Ezt még a Világgazdaság is úgy értelmezte, hogy „így a szakpolitikus lesz az adóhatóság legfőbb irányítója is”.

Izer Norbert a NAV új vezetője

Bár Tállai András korábbi NAV-vezető miniszterhelyettesként parlamenti és kormányzati ügyeket vivő államtitkári pozícióban marad, a NAV vezetésére Varga Mihály Izer Norbertet, a minisztérium adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkárát nevezte ki - írja a Világgazdaság. A 37 éves szakpolitikus életrajzában az olvasható, 2004-ben a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem gazdálkodási szakának számvitel főszakirányán lett okleveles közgazdász.

Azt azonban még nem tudtuk, hogy egy tegnap megalkotott kormányrendelet szerint „a Kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője feladat- és hatáskörének gyakorlójaként a miniszter által vezetett minisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetéséért felelős államtitkárát jelöli ki”.

Magyarul a tegnapi nappal létrehozott szabály szerint új pozíció lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetéséért felelős államtitkár. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint ez a poszt még nincs betöltve, ezért a NAV-ot jelenleg Tamásné Czinege Csilla helyettes államtitkár vezeti, a pénzügyminiszter pedig irányítja. Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. A NAV új vezetőjének kinevezésére hamarosan sor kerül – ígérték.