A magyar mezőgazdaságnak nincs szüksége 50 ezer képzetlen közmunkásra

Legalább annyira életszerű koncepció, mint a migráncsszendvics.

A gazdasági portál a Világgazdaságban megjelent Nagy István-interjúra reagált egy alapos elemzéssel. A földművelésügyi miniszter többek között arra is kitért, milyen eszközökkel szeretné növelni a kormány a magyar mezőgazdaság termelékenységét.

A felsorolásban szerepelt a miniszter meghallgatásán már elhangzott koncepció is, mely szerint

50 ezer közmunkást irányítanának át állandó munkaerőként a mezőgazdaságba.

A tervvel kapcsolatban a portál rámutat arra az ellentmondásra, hogy míg

a kormány egyre jobban szűkítené az állami foglalkoztatás e formáját, a mai napig vannak olyan megyék, ahol a munkaerőpiac igazi mozgatórugója és felszívóereje a közfoglalkoztatás.

A cikk kiemeli, hogy a közmunkások zöme mára az elsődleges munkaerőpiacon már nehezen foglalkoztatható szakképzetlenekből, vagy olyan szakemberekből tevődik össze, akik a lakóhelyükön nem tudnak munkát találni, az országon belüli mobilitással pedig különböző okokból nem tudnak élni.

Nagy István tehát túlnyomórészt szakképzetlen, illetve teljesen eltérő szaktudással rendelkező munkaerővel töltene fel 50 ezret állandó munkahelyet a mezőgazdaságban, és ettől várja a termelékenység növekedését.

Miközben az ágazatban épp azon a két területen a legnagyobb a munkaerőhiány, melyek minimum a közmunkások átképzését vagy alkalmassági szűrését igényelnének:

  • az idénymunkások és
  • a gépészek, gépkezelők körében.

A KSH adatai szerint ráadásul a mezőgazdaság, halászat és erdészet ágazatban mára több mint 600 betöltetlen állás van, de ez a szám az 50 ezernek csupán a töredéke, ennyi emberre - pláne képzetlen munkaerőre - egyszerűen nincs szükség az agráriumban.

A szépen hangzó elképzelés így nem más, mint a közmunkások és az átlag szavazók hitegetésére szánt újabb blöff.

Nincs az a korrekt, szakmai miniszteri bemutatkozás, amelyből kimaradhat a migránsozós propaganda

Az idősebbek még emlékezhetnek a "vörös farok" fogalmára, amelynek lényege az volt, hogy a kommunista diktatúra évtizedei alatt a legkomolyabb tudományos munka végére is kötelező volt helyezni egy Marx, vagy Lenin idézetet, amellyel a szerző bizonyíthatta, hogy annak ellenére is megbízható elvtárs, hogy nem teljesen hülye.