Ilyen a világon nincs: jogsi nélkül, forgalomból kivont járműben szállította áldozatait halálbusz sofőrje

Döbbenet. 

Érvényes jogosítványa sem volt a ceglédberceli tragédiát okozó román sofőrnek, ráadásul a kisbusz papírjai sem voltak rendben - írja az Adevarul napilapra hivatkozva a Blikk.

Petru K. kedden Szlovéniában dolgozó mezőgazdasági munkásokat szállított haza Maros megyébe, vezetés közben azonban jobban el volt foglalva azzal, hogy élőben közvetítsen Facebook-oldaláról és az oda érkező kommenteket bújja. Az elképesztően felelőtlen sofőr korábban már egyébként kis híján megölt két embert. Néhány évvel ezelőtt  Mikefalván rohant bele egy szabályosan közlekedő autóba, amelyben két nő utazott. A kocsi vezetője kómába esett, utasa súlyos sérülést szenvedett. 

A férfit akkor csupán pénzbírásgra ítélték. 

Már korábban is volt súlyos balesete a ceglédberceli tragédia sofőrjének

Akkor a figyelmetlen sofőr Mikefalván rohant bele egy szabályosan közlekedő autóba, amelyben két nő utazott. A kocsi vezetője kómába esett, utasa súlyos sérülést szenvedett, de a férfit csak pénzbírságra büntették. A kilenc halálos áldozatot követelő ceglédberceli tragédia okozója kedden Szlovéniában dolgozó mezőgazdasági munkásokat szállított haza Maros megyébe, vezetés közben azonban jobban el volt foglalva azzal, hogy élőben közvetítsen Facebook-oldaláról és az oda érkező kommenteket bújja.

Az Adevarul kiderítette: a férfi már akkor két súlyos szabálytalanságot követett el, amikor elfordította a slusszkulcsot: 

nem volt érvényes jogosítványa és az általa vezetett kisbuszt hónapokkal korábban kivonták a forgalomból

A baleset során a jármű összes utasa - hét férfi és két nő - szörnyethalt. Összesen 

13 gyermeket hagytak maguk után, közülük 11 mindkét szülőjét elvesztette.

A legborzalmasabb tragédia talán azt a családot érte, amelyből az apa és az anya is az autóban ült, hat gyermeket hagytak hárta, 

az asszony ráadásul még várandós is volt.