Izrael: 200 tüntetőből 25-öt lőtt sebbel vittek kórházba

Magyarul bő minden tizedik emberre rálőttek.

A ramadán - az iszlám hívők éves böjti időszakának - második péntekén

alig kétszázan

mentek ki tüntetni az övezet határába - részletezte a forrás. A sebesültek között voltak olyanok is, akiket a belélegzett könnygáz következtében fellépő légzési nehézségek miatt kellett ellátni - tették hozzá.

A tüntetők közül néhányan gyújtóbombával felszerelt papírsárkányokat reptettek izraeli területre, aminek következtében búza- és árpatermőföldek kaptak lángra.

Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol palesztinok ezrei tiltakoznak az övezet blokádja és az egykori palesztin területek elvesztése ellen. A palesztin egészségügyi minisztérium szerint

legkevesebb 117 palesztin vesztette életét, és 13 ezer sebesült meg ezeken a tüntetéseken.

Izrael a történtekért a Hamászt teszi felelőssé, amely szerinte elő pajzsként használja fel a tüntetőket, miközben megpróbál bejutni Izrael területére, hogy támadásokat hajtson végre civilek ellen.

Az izraeli legfelsőbb bíróság pénteken elutasította a palesztin és izraeli emberi jogi szervezetek által benyújtott kérvényt az izraeli hadsereg éles lőszerhasználatának betiltására vonatkozóan.