Letiltotta a dunaújvárosi jobbikos sajtótájékoztatójáról a városi médiát Belénessy cége

Meghálálja a plusz hetvenmilliót.

Sajtótájékoztatót tartott a dunaújvárosi közösségi élet elősegítéséről Barta Endre, a nagyváros jobbikos önkormányzati képviselője. A pártpolitikától mentes témájú tájékoztatón a képviselő arról beszélt, hogy a városban szükség lenne közösségi terek kialakítására, ahol fiatalok találkozhatnak, beszélgethetnek. Ugyanis a főtéren, ahol jelenleg ilyen élet zajlik, például a leromlott állapotú gördeszkapályáról ide járnak gyakorolni ennek a sportágnak a szerelmesei. Miattuk azonban a kisgyermekes szülők ilyenkor már nem szívesen tartózkodnak a főtéren. Barta javasolta a gördeszkapálya felújítását, így a gördeszkázók és a többiek is megtalálhatnák azt a helyet, ahol jól érzik magukat, egyúttal másokat sem zavarnak hobbijukkal.

Mint olvasható, a sajtótájékoztató témája teljesen mentes volt bármiféle pártpolitikától, kizárólag a dunaújvárosi polgárok nyugalmát, együttélését szolgálta. Ennek ellenére – derül ki Barta Facebook-bejegyzéséből – negyed órával a sajtótájékoztató előtt kapott egy SMS-t, hogy a városi adófizetők pénzéből működő Dunaújvárosi Médiaközpont, azaz a városi televízió és az önkormányzati hetilap nem fog megjelenni a sajtónyilvános eseményes.

A Dunaújvárosi Médiaközpontot Andy Vajna offshore-lovag kormánybiztos jó barátja, Belénessy Csaba volt MTI-vezető irányítja. A múlt héten írtuk meg, hogy cége Dunaújváros fideszes városvezetésének jóváhagyásával 1 forint híján 10 százalékkal emelte meg azt az összeget, melyet a médiacentrum működtetéséért zsebre vághat. Az indoklás szerint a minimálbér és a garantált bérminimum, valamint az alvállalkozói díjak emelkedése miatt van szükség az újabb csaknem 70 millió forint közpénzre. Ám lapunk rávilágított: ebből az összegből a Belénessy-cég mind a béreket, mind a médiacentrum működtetésére fordított alvállalkozói díjakat akár duplájára is emelhetné.

Újabb 70 milliót gombol le a dunaújvárosiakról az egykori MTI-vezér

Egy forint híján 10 százalékkal, csaknem 70 millió forinttal drágul a dunaújvárosi fideszes önkormányzat médiabirodalmának, a Dunaújvárosi Médiacentrumnak az üzemeltetése. A helyi médiumokat az egykori MTI-vezérigazgató, Belénessy Csaba cége irányítja. Az áremelésből akár meg is lehetne duplázni az alkalmazottak fizetését és az alvállalkozói díjakat.

Természetesen kerestük Belénessy cégét, a Dunaújvárosi Médiaközpont üzemeltetését végző Crossborder Film Kft.-t is. Pénteken azt tudakoltuk tőlük, milyen szakmai szempontok alapján döntöttek úgy, hogy nem tájékoztatnak erről a csütörtöki sajtónyilvános eseményről. Válaszában Belénessy Csaba viszont csak hétfőre ígért magyarázatot.

Nem ez az első alkalom, hogy a Dunaújvárosi Médiaközpont elhallgatja a közvélemény elől a legerősebb ellenzéki erő álláspontját. Mint arról korábban beszámoltunk, Pintér Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki egyben a választókerület egyéni képviselője is, frissen megválasztott honatyaként május közepén tartott sajtótájékoztatót, melyre a város polgárainak pénzéből fenntartott Belénessy-féle önkormányzati média nemes egyszerűséggel nem volt kíváncsi.

Megnyerte dunaújvárosi körzetét a jobbikos politikus, már nem szerepelhet a helyi médiában

A képviselő Facebook-posztjában azt írja, korábban is jóval kevesebb felületet kapott a helyi sajtóban, mint fideszes ellenfelei, és bár sokszor mondanivalójának lényegét hagyták ki a tudósítók, legalább megjelenhetett. "A mai napon sajtótájékoztatót tartottam (volna) Dunaújvárosban. A témaként a helyi önkormányzati életben történő szerepvállalásomat adtam meg.

Bár a város lakói nagy nehezen lerázták magukról a „sztálinvárosi komcsik” bélyeget, nagyon úgy tűnik, az önkormányzat és médiája egyre inkább visszacsúszik azokba a korokba.