Jobb helyre nem is mehetne a pénz: 1,1 milliós az átlagfizetés a Puskás Akadémiánál

Az összevásárolt focisták magas bére az ok.

Bár az Akadémiának mondott csapat eddig sem bővelkedett ifjú focistákban, mostanra már csak nyomokban tartalmaz Felcsúton nevelkedő akadémistákat, helyükre magas bérigényű, rutinos NBI-es játékosokat szerzett a szakmai vezetés - írja az Mfor.hu.

A Puskás Futball Club Kft.-nél tavaly szinte megduplázódtak a személyi jellegű ráfordítások, a korábbi 847 millió után valamivel több mint 1,5 milliárd forintot számoltak el. A drasztikus, 77 százalékos megugrás hátterében a cég dolgozóinak létszámnövekedése is szerepet játszhatott, mely 73-ról 92 emelkedett egy év alatt. 

A létszámnövekedés mellett azonban jelentősen emelkedtek a fizetések is: 2016-ban az átlagfizetés a Puskásnál valamivel több mint 750 ezer forint volt, ami tavaly 1,1 millióra emelkedett. A növekedés mértéke bőven a piaci átlag felett van (2017-ben 13 százalék), az elképesztő mértékű emelkedés 46 százalékos.

Bár a Puskás távolról sem a teltházas meccseiről híres, még sikerült 2,1 milliárdról 2,5 milliárdra növelniük tavaly az árbevételt, amihez még 181 milliós egyéb bevétel is társult. 

Továbbra sem tudni miből tevődik össze a bevétel: a kiegészítő mellékletben nemes egyszerűséggel egy az egyben kihagyják a bevételek taglalását, így még annyi információmorzsához sem juthatunk, mint más klubok esetében.