Annyira részeg volt a betörő, hogy menekülés közben elaludt

Mi mást, mint bort akart lopni.

A perceken belül helyszínre érkező rendőrök a ház hátsó kerítésének külső oldalán

a fűben fekve

találták meg a bűncselekménnyel gyanúsítható 25 éves ivánbattyáni férfit.

De mi történhetett?

Elfogták, előállították, majd gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte és elmondta, hogy

bort akart lopni a házból,

ezért átmászott a kerítésen, és éppen a garázsban kutatott, amikor a háziak rákiabáltak. Ekkor elszaladt, azonban annyira ittas volt, hogy

a kerítésen átmászva megpihent, és elaludt.

Így:

A férfi ellen lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak. Az nem derült ki, hogy talált-e bort.