Kásler miniszter: régen 8-10 gyerekes családok éltek nagy szegénységben, de mára elvesztek ezek az értékek

Régi szép idők!

A politikus a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy teljesüljön az Orbán Viktor által kitűzött cél, és 2030-ig 2,1-re emelkedjen a teljes termelékenységi arányszám. Már csak azért is - magyarázza Kásler -, mert a magyar gyermekvállalási kedv igen magas, 1100 éves történelmünk során volt itt tatár, török, mégis megharmincszorozódott a magyarok száma.

A miniszter megközelítésmódja viszont kissé furcsa:

"Három generációval ezelőtt nagyon gyakoriak voltak a nyolc-tízgyermekes családok. A családfő dolgozott a földeken, a feleség ellátta a háztartást és gyermeket nevelt, mindezt általában nagy szegénységben. Ez évszázadokon át így volt. Az életszemlélet azóta sokat változott, és sokan egyre inkább azt várták, főleg a kilencvenes évek elején, hogy eljön a jólét, az egyéni szemléletben pedig a pénz és a hatalom, illetve a különböző örömök hajhászása kapott prioritást a családi, nemzeti, közösségi értékek háttérbe szorultak."

De szép idők voltak! Kásler egyébként abban látja a megoldást, hogy a gyerekeket már óvodától kezdve abban kell segíteni, hogy olyan párkapcsolatra törekedjenek, amiből házasság lehet.