A magyarok harmada él a létminimum alatt

Nem állunk valami jól, pedig állítólag majdnem mindenki dolgozik és szárnyal a gazdaság.

A hvg szemlézte a Policy Agenda a Friedrich Ebert Alapítvány és a Magyar Szakszervezeti Szövetség megbízása alapján 2016 és 2017 után, idén is közzétett, a létminimum-értékről szóló tanulmányát.

Eszerint az egy főre jutó létminimum összege 90 450 forintra emelkedett a 2016-os 88 619 forintól.

A tanulmány szerint

a magyar társadalom 30%-a él olyan háztartásban, amelynek nincsen akkora háztartási szintű bevétele, amely fedezi a létminimum összegét.

A Policy Agenda idén egy új mérőszámot is meghatározott, a társadalmi minimumot, ami közleményük szerint a következőt fejezi ki:

"szerény fogyasztási szintet jelent, az alapvető szükségletek kielégítésén felül, racionális gazdálkodás mellett olyan javak és szolgáltatások fogyasztására nyújt lehetőséget, amelyek a gazdasági, társadalmi, kulturális fejlettség adott szintjén már tömegigénnyé váltak. Ez a minimum némi átcsoportosítási, tartalék lehetőséget is ad rendkívüli esetekre."

Számításaik szerint 2017-ben az egyfős háztartás társadalmi minimum értéke 117 720 forint volt, ami alatt a lakosság 53 %-a él.