Tudta, hogy tegnap volt Orbán Viktor szülinapja? Na és azt, hogy szentmisét is tartottak érte?

Az emberminiszter is mondott egy imát.

Persze csak mint civil, legalábbis a mise után azt nyilatkozta a hvg-nek, hogy magánemberként érkezett és nem a kormány képviseletében.

A mise délután öt órakor vette kezdetét és majd egyórás időtartama alatt hatan mondtak imát a miniszterelnökért, köztük volt Kásler Mikóson kívül Szentmihályi Szabó Péterné, az esemény szervezője, valamint az idén lecserélt fideszes képviselő, Rónaszéki Keresztes Mónika is.

A szentmisét Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének volt elnöke tartotta. Első körben azért imádkoztak, hogy "Viktor" a köz javát szolgálja, ám sok hívő nem tudta, hogy mire érkezik és elmondásuk szerint visszás érzéseket váltott ki belőlük ez a mise - írta a hvg, ami felvételeket is készített az eseményről.