Jobbik: a Fidesz már az európai szövetségeseinek sem szalonképes

Gyöngyösi szerint a Fidesz-KDNP egyre nehezebb helyzetbe rántja Magyarországot a nemzetközi színtéren.

A politikus ezzel arra reagált, hogy a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) a hétvégén indítványozta: fel kell függeszteni a Fidesz tagságát az Európai Néppártban (EPP), amennyiben Orbán Viktor

„nem tér vissza arra az útra, amelyen a Fidesz korábban az Európai Néppárt családjának megbecsült tagjává vált”.

Gyöngyös Márton arra is felhívta a figyelmet, hogy

„a Fidesz, a kormány külpolitikájára rímelve ismét csak lehazugozni tudta partnereit, valamint a kapcsolatok megszakítását jelentette be”.

A Jobbik frakcióvezetője szerint pártjának nem tiszte megítélni az Európai Néppárt belső viszonyait, de aggodalommal figyelik, hogy

„a kormánypártok magukkal együtt Magyarországot is egyre nehezebb helyzetbe rántják a nemzetközi színtéren”.

Gyöngyösi Márton a közleménye végén hangsúlyozta: ellentétben „a féldiktatúra felé tartó Orbán-rendszerrel”, a Jobbik továbbra is elkötelezett a valódi európai értékek, a demokrácia és a keresztény–konzervatív, valódi néppárti politika mellett.