Százmilliós összegekkel tartoznak Tiborczék a turai kastély felújítása kapcsán

Arab befektetőkhöz kerülhet az ingatlan.

A csatorna egy, Tiborcz ügyeire rálátó informátortól úgy értesült, december óta egy forintot sem kaptak a turai kastély különféle építési és felújítási munkálataival megbízott alvállalkozók.

Az Orbán Viktor vejéhez köthető üzleti kör még 2016-ban, igen jutányos áron, 200 millió forintért jutott hozzá a műemlék ingatlanhoz és az azt övező 10 hektáros telekhez.

A neve elhallgatását kérő bennfentes szerint ő először arra gyanakodott, hogy a közelgő választások körüli óvatoskodás miatt nem fizetik ki az alvállalkozókat, ám a kétharmados Fidesz-győzelem után két hónappal sem változott a helyzet, amiből akár arra is lehet következtetni, hogy az uniós pénzek kifutása miatt álltak le a kifizetések.

Az ügylet körül több, az Elios-ügyben is érintett figura, hírhedt stróman és cég is fellelhető.

"Figyeljétek csak meg, jönni fognak ide is az arabok, állítólag a turai kastély már most is valami offshore-cégen van, de ezt konkrétan nem láttam"

- fejtette ki a HírTV-nek az informátor, aki minden bizonnyal azokra a közel-keleti üzletemberekre gondolt, akik jócskán profitáltak a kormány keleti nyitásából. És nem mellesleg a kormányközeli körökkel is üzleti kapcsolatban álltak, többek között ingatlanügyletekben.

Így nem lenne meglepő, ha a kastély, vagy akár az az Andrássy út 43. alatt található palotaszint is hamarosan egy arab befektetőnél landolna, melyet egy Tiborcz István tulajdonában álló cég 2017 óta birtokol, és amit szintén körüldong a kormányközeli rablóhad.

A további részletek ITT olvashatók.