Az Alkotmánybíróság egyelőre nem dönt a felsőoktatási és a civil törvénnyel kapcsolatos ügyekben

Az Európai Bizottság tavaly év végén mindkét ügyben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Unió Bírósága előtt. Az Ab egy korábbi határozatában már kimondta, hogy a 

"részére fenntartott felülvizsgálati lehetőséget az együttműködési kötelezettségre tekintettel, az európai jog lehetőség szerinti érvényesülését szem előtt tartva kell alkalmazni".

Az Ab a nemzeti felsőoktatási törvénnyel és a civil törvénnyel kapcsolatos ügyekben arra a következtetésre jutott, hogy az indítványokban megjelölt alapjogok szoros tartalmi érintkezésben vannak az Európai Unió Chartájában rögzített alapjogokkal, az alapjogi összefüggésekre és az Európai Unión belüli együttműködési kötelezettségre tekintettel szükséges megvárni az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő eljárások befejezését.

Az Ab felfüggesztő végzéseinek teljes szövege elérhető az Ab honlapján. A végzésekhez Balsai István, Juhász Imre, Salamon László, Stumpf István és Szívós Mária alkotmánybíró különvéleményt csatolt.