Nemzetközi ifjúsági konferenciasorozatot tartottak a hazánkban élő azeriek beilleszkedéséről

Több mint 60 érdeklődő vett részt az előadásokon.

Hazánkban főként Budapesten, Szegeden, Pécsen, Dunaújvárosban, Miskolcon és Gödöllőn élnek nagyobb létszámban az azeri közösség tagjai, akik a hétvégi eseménysorozaton az ország minden szegletéből képviseltették magukat.

A Gellért Hotelben tartott nyitóceremónián Vilayat Guliyev, Azerbajdzsán magyarországi nagykövete és Ibrahim Safarli, az AHYU elnöke köszöntötték a főleg diákokból, fiatal üzletemberekből és multicégek alkalmazottaiból álló résztvevőket.

Ezt követően a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal részéről Róbel László, a Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság Kiemelt Ügyek Osztályának vezetője, valamint Bogdán Orsolya tartott előadást a magyarországi tartózkodási engedélyek különböző típusairól és a hozzájuk kapcsolódó eljárásokról. A hallgatóság ezt követően a különleges tartózkodási engedélyek fajtáival is behatóbban megismerkedhetett.

Ezt követően a résztvevők ellátogattak a Nemzetközi Vöröskereszt és a Nemzetközi Vörös Félhold régiós irodáit, ahol a nemzetközi szervezetekben nyíló karrierlehetőségeket ecsetelték számukra az előadók.

Másnap Ragó Katalin adótanácsadó segítségével merülhettek el a magyarországi adórendszer érdekességeiben, majd Góhér Ágnes ügyvéd világosította föl a hallgatókat arról, hogyan hozhatnak létre civil szervezeteket vagy magánvállalkozásokat hazánkban.

Ezt követően Béni Alexandra, a Daily News Hungary munkatársa beszélt a legolvasottabb  magyar vonatozású, angol nyelvű hírforrásnak számító hírportál működéséről, majd a Szubjektív Értékek Alapítvány elnöke, Lőrincz Marcell ismertette annak lehetőségeit, miként folyhatnak bele nem uniós állampolgárként a Magyarországon élő azeriek az itteni civil szféra működésébe.

Zárás képpen az AHYU munkatársai arról tartottak előadást a hallgatóságnak, miként javíthatják itteni életkörülményeiket és mozdíthatják elő a magyar társadalomba való beilleszkedésüket az itt élő azeriek.

A harmadik nap az E-mobi előadótermében kezdődött, ahol Török Kristóf az elektromobilitással kapcsolatos magyarországi projektekről tartott ismertetőt, majd az érdeklődők megtekintették a szimulációs és virtuális valóság berendezéseket.

A programsorozat Azerbajdzsán Magyarországi Nagykövetségén ért véget, ahol Yusif Aghayev nagykövet és Emin Guluyev globális beszerzési szakértő osztották meg tapasztalataikat és tippjeiket a résztvevőkkel a magyar munkaerőpiaccal és az álláslehetőségekkel kapcsolatban.

(Via Daily News Hungary)