Tényleg az új olasz kormány húzná ki Orbán Viktort az európai pácból? - Kérész életű lehet a románc

A talján vezetés hamar kiábrándulhat a főoligarchából.

Giuseppe Conte, Olaszország új miniszterelnöke keddi parlamenti szűzbeszédében fontosnak tartotta leszögezni: büszke arra, hogy egy populistának mondott kormány élén állhat, maratoni felszólalásában pedig hangsúlyozta, hogy az új olasz vezetés meg kívánja változtatni az Európai Unió működését.

Ahogy az várható volt, Conte kimerítően foglalkozott az egyik legégetőbb olasz és európai problémával, a migráció kérdésével. A magyar politika vonatkozásban a legérdekesebb rész az volt, melyben azt taglalta, hogy

Európa jóváhagyta számos ország "önző bezárkózását", ami miatt a költségek és a nehézségek a határállamokra, ezek között elsősorban Olaszországra helyeződtek át.

Bibmódzó romác?

A kijelentés jól példázza, hogy az olaszok egyáltalán nem abba az irányba szeretnék vinni az általuk joggal kritizált európai migrációs politikát, ami felé a magyar vezetés terelgetné azt.

Ennek azért van most különös jelentősége, mert az Öt Csillag vezetője, Olaszország újdonsült miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere, Matteo Salvini június 4-én azzal örvendeztette meg egy Róma közelében tartott nagygyűlés hallgatóságát, milyen jó telefonbeszélgetést folytatott a magyar kormányfővel:

"Ma hosszas és kellemes beszélgetést folytattam Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral, aki a legjobbakat kívánta nekünk, és akivel közösen fogjuk megváltoztatni az Európai Unió szabályait."

Salvini szerint az olasz kormány a "nyugalom és a béke hálózatát akarja kiépíteni a terrorizmus elleni harc érdekében", ehhez pedig kulcsfontosságúnak tartják a magyar vezetéssel való együttműködést.

A The Telegraph beszámolója szerint ez a V4-ekhez való közeledési szándék jele, és ami egyfajta V4-Róma tengelyt vetítene előre, ennek azonban nem sok politikai realitása van a gyakorlatban, hiszen a felek érdekei csak látszólag esnek egybe.

Keserű lehet a méz

A nagy barátkozásból azonban könnyen ajtócsapkodás lehet és a felvázolt tandemet már azelőtt komoly belső feszültségek feszíthetik szét, hogy megszületett volna.

Hiszen az olaszok érdeke és bevallott célja épp az, hogy a migránsokat kvótákkal vagy azok nélkül osszák szét a belső tagállamok között és ne az ő nyakukban landoljon a "szeretetcsomag", míg ettől Orbánék - szavakban legalábbis; emlékezzünk a több ezer, suttyomban befogadott bevándorlóra és a letelepedési kötvényekkel beengedett, több mint 20 ezer gazdag migránsra - határozottan elzárkóznak ettől.

A Fidesz-kormány hiúságának természetesen imponál az udvarlás, de ennél praktikusabb szempontok is vezérlik az unióban már saját pártcsaládjukon belül is elszigetelődő narancsos vezetést abban, hogy az olaszokhoz dörgölőzzön:

a lengyelek mellett Európa harmadik legnagyobb gazdaságával a háta mögött Orbán Viktor akár sikerrel szembe is szállhat a francia-német érdekszövetséggel, legalábbis ő a jelek szerint ebben bízik.

Tovább árnyalja a kérdést, hogy az uniós támogatások megkurtítása kapcsán a V4-eken belül sincs összhang, a csehek és a szlovákok már jó ideje jelezték, hogy ebben a témában inkább a magországok álláspontját osztják, ez pedig Olaszországnak és a többi migránsáradattal küzdő perifériaállamnak kedvez.

Akárcsak a következő uniós költségvetés: a kelet-európai tagországoktól határvédelemre elvont többletforrásokkal Brüsszel akár be is lophatja magát a déli államok szívébe, így az olasz kormány is megértőbb lehet az uniós politika iránt.

Ha pedig a taljánok úgy döntenek, hogy a számukra megnövekedő uniós támogatások fontosabbak, mint a végvári vitéz maskarájában parádézó magyar miniszterelnök vállveregetése, könnyen magára hagyhatják Orbán Viktort és nagy reményeit, ahogy tette azt például az osztrák kancellár Sebastian Kurz.

Ráadásul a hazájában épp a korrupt rendszer lebontását ígérő olasz politikai vezetésnek sem lesz jó ajánlólevél, ha Európa egyik legenyveskezűbb, az uniós hetes cikkellyel fenyegetett kormányfőjével emlegetik őket egy lapon.

Rómában kőkemény bevándorlásellenes kormány alakult - és ez nekünk, magyaroknak egyáltalán nem jó

Orbán Viktor a tavalyi esztendőre jósolta, hogy Európa népei majd jól fellázadnak a liberális elitek ellen. Ez aztán sem a francia, sem a német választásokon nem jött be, és Ausztriában is a jobbközép fősodor pártja alakíthatott kormány - igaz, ők már koalícióra kényszerültek a radikális jobboldallal.