A közép-európai Trónok harca az eredetinél is húzósabb

A Máglyatűz az elmúlt évek legütősebb magyar regényei közé tartozik. 

A történet kanócát egy nyolcvan feletti dúsgazdag emigráns erdélyi magyar-szász emigráns gyújtja be, aki úgy dönt: szép amerikai karrierrel tarkított súlyos családi tragédiákkal terhes életére azzal helyezi fel a koronát, hogy kiharcolja Székelyföld önrendelkezését.
 
Szó szerint. Fegyverrel. 

Vagyona, kapcsolatai, konspirációs képességei adottak hozzá, a történelem, no, meg a nagyhatalmak kíméletlen versengése pedig hol bezavar terveibe, hol meg egyenesen a kezére játszik.

A titkos összeesküvés szálai lassan, ráérősen bontakoznak ki az olvasó előtt, ám ez kicsit sem zavaró. Mégpedig egyszerűen azért, mert Autere (akiről az Index múlt hét végi interjúja során kiderült, hogy valójában Demkó Attilát, a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Osztályának volt vezetőjét rejti)

bitang jól ír. 

Olyan képszerűséggel, a helyszínek, népek, kultúrák, politikai és titkosszolgálati technikák elképesztően gazdag ismeretéről tanúbizonyságot adva festi le a történéseket, mintha egy filmet néznénk. És azt már legkésőbb a Gerorge R.R. Martin óta tudjuk hogy a vizuális ingerözönben élő 21. századi ember könyvhöz láncolásának ennél biztosabb módja nincs.

A Máglyatűz nem csak stílusában, de a történetmesélés módjában is erősen hajaz a Trónok harcára.

Az eseményeket a karakterek között váltogatva, vagy 6-8 féle szemszögből követhetjük, s Martinhoz hasonlóan egy-egy ilyen epizódnak a címe pusztán az adott szereplő(k) neve(i). Ráadásul ezek a figurák - az amerikai mester által életre keltett alakokhoz hasonlóan -  a legkülönbözőbb területeken és szinteken alakítják a történelmet.

Az igazságot követelő szórólapokat terjesztő erdélyi diáklánytól a nemzetközi zsoldoscég vezetőjég, a marosvásárhelyi román rendőr kapitánytól az orosz elnökig terjed a parabola.

Az arcélek persze szükségképpen kissé elmosódottak (bár Putyin gondolkodásáról és motivációiról talán geopolitikai tanulmányokban sem olvashatunk ennél találóbb jellemzést), a lelkek mélyére csak egy-egy pillanatig láthatunk bele, máris robog tovább velünk kataklizma felé a történelem-expressz. Ezt akár tekinthetnénk a regény gyengeségének is - ám valójában nincs másról szó, mint, hogy ebben a sztoriban az egyes ember pont annyira fontos, mint a valódi nagyhatalmi játszmákban. 

A könyvet olvasva

lapról lapra tanulunk valamit

Közép-és Kelet-Európa történelméről és jelenéről, biztonságpolitikáról, hírszerzésről, fegyverekről - vagy éppen a turisztikai könyveket megszégyenítő részletességgel leírt tájakról, városokról. S közben ráébredünk, hogy a 21. századi Közép-Európa bőven van olyan érdekes, izgalmas és veszélyes hely, mint Westeros. És, aki beszáll a hatalmasok játékába, annak itt sincs középút: győz, vagy meghal. 

Ami azt illeti, én nem bánnám, ha lenne még egy párhuzam a Trónok Harcával: hogy nem egyetlen könyvből áll majd.

Egyébként, aki szeretne egy autogrammot a kötetébe, a Könyvhéten a Vörösmarty téren pénteken és szombaton 16.00 órától a 77-es standnál elkaphatja egy aláírásra a Máglyatüzet dedikáló szerzőt.