Beiktatták hivatalába az új spanyol kormányt

A beiktatási ünnepségen elmaradtak a vallási jelképek, a Biblia és a feszület.

A beiktatási ünnepségen elmaradtak a vallási jelképek, a Biblia és a feszület, ahogy Pedro Sánchez kormányfő eskütételekor is, először a spanyol demokrácia négy évtizedes történetében.

A kormánytagok az alkotmányra tett kézzel mondták el fogadalmukat. A spanyol történelem során először alakult olyan kormány, amelyben többségben vannak a nők.

Sánchez kormányában 11 minisztériumot irányítanak nők, köztük a legfontosabb gazdasági tárcákat.

"Az új kormány elkötelezett az egyenlőség mellett"

- fogalmazott Pedro Sánchez a kormányzati névsor szerdai bejelentésekor, hangsúlyozva kabinetje Európa-barát politikáját is.

Pedro Sánchezt múlt pénteken választotta meg miniszterelnökké a spanyol parlament azzal, hogy elfogadta a szocialista párt bizalmatlansági indítványát, és megvonta a bizalmat Mariano Rajoy konzervatív kormányfőtől, miután pártját, a konzervatív Néppártot (PP) korrupció miatt marasztalta el első fokon a bíróság.