Az anya azért perel, hogy a gyerek apja lehessen

A világ talán legszürreálisabb jogi esetén dolgoznak az Egyesült Királyságban, amit a nyugati liberális lapok "történelmi jelentőségű emberi jogi csataként" emlegetnek. Én inkább a teljesen feje tetejére állt világ, a gender túltolás mintapéldányaként tudok csak tekinteni rá.

Az alapfelállás, hogy van egy transznemű férfi, azaz egy nő, aki még szült egyet gyorsan, mielőtt jogilag férfivé vált. Ezután pedig azért kezdett harcolni, hogy a gyermek anyakönyvi kivonatában, annak apjaként szerepelhessen.

A transznemű férfi, aki a nemátalakító műtétek után teljes értékű férfinek vallja magát, azért fordult a bírósághoz, mert emberi jogai, valamint magánéletének és a családi életének megsértéseként értelmezte, mikor a hivatalban arra kényszerítették (jogosan elvárták), hogy anyaként regisztrálja adatait.

Csütörtökön a bíróság előtt előzetes meghallgatással kezdődött meg az ügy, amelyben az alperes az Angliai és Wales-i Népességnyilvántartó Főigazgatósága. Az Independent beszámolója szerint a jelenlegi jogszabályok a gyermek világra hozóját csakis anyaként nevezhetik meg hivatalos dokumentumokban, ha azonban a "férfi" nyer, az precedenst teremt és változtatni kell a fennálló törvényeken.

A szeptemberi bírósági döntésre tehát érdemes lesz figyelni, hisz megmutatja, hogy milyen erős az elmúlt években egyre agresszívabban előretörő transzlobbi Nagy-Britanniában.