„Hány hétköznapi hősnek kell meghalnia?”

Kiégnek a tűzoltók? Munkája miatt lett öngyilkos egy tűzoltó.

Munkahelyi számítógépének monitorján volt olvasható a Lánglovagok.hu által nyilvánosságra hozott búcsúlevél. Ebben írta Nagy Lajos, a Veszprémi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság műszaki-biztonsági tisztje:

„Tisztelt Munkáltatóm!!!! A munkám során olyan helyzetbe kerültem a cégnél, hogy egész egyszerűen nem látok más kiutat, mint az öngyilkosságot. Akkora terhelést kaptam a cégnél, hogy nem bírtam megbirkozni vele. Olyan szintű elmaradásom van a munkámban, hogy azt már semmiképpen nem tudom helyrehozni. Ezekért az elmaradásokért ÉN VAGYOK A FELELŐS, senki más.

Akkora hibákat vétettem, amelyekért másképpen nem tudom vállalni a felelősséget.

Nem tudom, hogy mennyire igazságos az, hogy ebben a beosztásban azoknak is ugyanannyi határidejük van egy munka elvégzésére, akiknek csak 2 szerük van és 30-35 emberük, mint nekem, akinek 15 szere és 90 embere van. Sokszor egész egyszerűen nem tudtam, hogy minek álljak neki, mert mire végigmentem a folyosón, vagy átértem a raktárból az irodába, már 2 vagy 3 újabb feladatot kaptam. Egyszerre, egy időben 2-3 helyen kellett volna lennem. Ez meg ugye nem lehetséges, tehát valamit csak el kellett hagyni. Ha meg olyan dolgokat hagyok el, mint amilyeneket sikerült, akkor meg felelősségre vonnak, hogy miért nem végeztem el ezeket. Az meg senkit nem érdekel, hogy nem volt rá időm és energiám még azzal is foglalkozni. Ebben az új rendszerben egy bizonyos beosztású emberre, emberekre akkor mennyiségű munkát sóznak rá, hogy úgy érzi, hogy őneki be kell érni reggel fél nyolcra, és hazamehet valamikor este 6-kor, 7-kor. Vagy ha nyugodtan akar dolgozni, akkor bemegy hétvégén, és akkor meg tudja csinálni nyugodtan. Gyakorlatilag tavaly szeptember eleje óta minden munkanap dolgoztam, szabadság nélkül. A decemberi 9 napot nem számolom szabadságnak, mert akkor ebből a 9 napból 6 napot bent voltam dolgozni. Meg lehet nézni a 2017-es kulcsnyilvántartó könyvben, mikor vettem fel a kulcsdobozomat, az a valódi, nem a munkaidő nyilvántartás.

[…]

A fiúkhoz lenne még egypár szavam. Próbáljatok meg TŰZOLTÓNAK maradni, de ne pufogjatok már annyit. Ha valamit meg kell csinálni a laktanyában, akkor magatoknak csináljátok. Ez régen is működött, most miért nem tudjátok ezt csinálni???

[…]
Mindent köszönök fiúk! Jó volt veletek. Kár hogy így alakult.

Nagy Lajos"

A Lánglovagok.hu arra emlékeztet: a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok államosítása óta hat év telt el. Azóta a helyzet egyre tragikusabb. A tűzoltók folyamatosan panaszodnak, egyebek között azért, mert a munkájukat állandó fenyegetettségben kell végezniük. A tűzoltói hivatás elvesztette fényét, a toborzókon sincs már tolongás.

A tűzoltóportál 2014-ben írt a katasztrófavédelem belső pszichológiai jelentéséről, amelyben azt a következtetést vonták le, hogy a tűzoltóknál a Burnout-szindróma, azaz a kiégés tünetei tapasztalhatók. A szakemberek azonnali beavatkozást sürgettek.

A szakportál szerint Nagy Lajos minapi temetésén a katasztrófavédelem hivatalosan nem képviseltette magát, a megyei igazgató el se ment, a veszprémi tűzoltóparancsnok is csak civilben jelent meg. Persze ott volt sok jelenleg szolgáló hivatásos tűzoltó, de csak mint magánemberek. Az öngyilkos tűzoltó egykori kollégái állítják: ki volt adva az állományban, hogy egyenruhában senki nem mehet a temetésre. A tűzoltó százados folyamatosan jelezte az illetékeseknek – így a volt kollégák –, hogy túl sok a feladat, de „nem reagált rá senki, mert a parancs az parancs...” Az államosítás tönkretette a tűzoltóság addig jól működő rendszerét, ennek pedig mindenki a kárvallottja – vallják a tűzoltók, szerintük akkora a teher, hogy tömegesen hagyják ott egykor szeretett hivatásukat.

Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos országgyűlési képviselő is megszólalt a témában. Azt írta Facebook-oldalán: „Hány hétköznapi hősnek kell meghalnia, mire komolyan veszik a Tűzoltók kétségbeesett kiáltását? Hány értelmetlen halál után vesznek elő valakit a „Bakondi”-érában kinevezett nem egy esetben képzetlen, de párthű vezetők közül?
Öngyilkos lett egy TŰZOLTÓ! Egy tűzoltó, aki a hivatásának élt. Nagy Lajos veszprémi bajtárs egy hős, aki a haza védelmére, honfitársaink megmentésére esküdött fel!
MIÉRT? Mert elege lett az értelmetlen, hozzá nem értő vezetők parancsaiból!”

A képviselőnő parlamenti felszólalást is ígért és a téma további figyelemmel kísérését.

Kérdéseket küldtünk a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, többek között a Lánglovagok.hu-n megjelent állításokat firtattuk és arra voltunk kíváncsiak, mit szólnak ahhoz, hogy feladatai ellátásának az ellehetetlenülése vezetett egy tűzoltót ahhoz, hogy eldobja az életét? Az igazgatóság válasza: „A hatályos jogszabályok szerint a haláleset körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgáló nyomozóhatóság illetékes nyilatkozni az ügyben. A család kérésének megfelelően lebonyolított polgári temetésen a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és alárendelt szervezeteinek vezetői – mások mellett a megyei igazgatóság igazgatóhelyettese, a veszprémi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője, valamint a veszprémi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka is – civil ruhában vettek részt. A katasztrófavédelem ezúton is részvétét fejezi elhunyt kollégánk családjának”.