Hiába kerül 140 ezer forintba az albérlete, akkor sem lesz bérlakása!

Nem mondhatják ki többé Ghaith Pharaon nevét a parlamentben?

A tartalomból:

  1. Nem lesz bérlakás-program
  2. Ghaith Phraon neve is tabu
  3. Újabb támadás az önkormányzatiság ellen?
  4. Hazaárulás!
  5. Rogánnak és Gyurcsánynak a börtönben a helye, még sincsenek ott

Hiába kerül 140 ezer forintba az albérlete, akkor sem lesz bérlakása!

- legalábbis még csak szóba sem kerül ez a lehetőség az Orbán-kormánynál.

Farkas Gergely azonnali kérdéssel fordult a kabinethez, hogy kiderüljön végre:

"miért nézi tétlenül a kormány az albérletárak robbanását, amely sok esetben a fiatalok továbbtanulását, életkezdését lehetetleníti el?"

A jobbikos országgyűlési képviselő emlékeztetett, sok városban másfélszeres az árrobbanás mértéke, Budapesten viszont megduplázódott az albérletek ára, most már mintegy 130-140 ezer forintot kell fizetni egy-egy bérlemény után.

Mindezt súlyosbítja, hogy kevés a kollégiumi férőhely, így a fiatalok a családi hátterükre kénytelenek támaszkodni. Farkas Gergely hangsúlyozta, a fiatalok aktuális helyzetéből kifolyólag nem életszerű, hogy akik albérletet keresnek, azoknak megfelel a CSOk, hiszen nem akarnak, és nem is tudnak még letelepedni az adott településen. De vajon, mit tesz a kormány ez ellen? - tette fel a kérdést a politikus.

Kifizethetetlen: átlag 149 ezer forint egy budapesti albérlet

Aranyéletet élhetnek a budapesti főbérlők, ugyanis további 10 százalékkal emelkedtek az albérletárak. Az ingatlan.com felmérése szerint a fővárosban május elején 149 ezer forint volt a 40 és 140 négyzetméter közötti alapterületű kiadó lakások átlagos bérleti díja. Aki albérletet keres, az legolcsóbban a XVII. és a XXI.

Tállai András államtitkár válaszában messziről indított: 2010-es munkanélküliségi adatokat citált a T. Ház elé, megállapítva, hogy jelenleg munkaerőhiány van. Ennek vannak pozitív hatásai, mint a béremelkedés, illetve a kivándorlók visszaáramlásának kezdete(?), viszont vannak negatívumai is: nehezen elégíthető ki a lakhatási-igény. Tállai András egyébként azt is elmondta, hogy a kormánynak nincs lehetősége beavatkozni az albérlet árak változásiba, mert azok piaci alapon működnek, majd a következő mondatában felsorolta, hogy mi mindent tesz a kormány az albérletárak csökkentése érdekében (vö.: Tállaizmus).

Farkas Gergely örömét fejezte ki, hogy a kormány beismerte, lenne hatása az árcsökkentés érdekében, ám amit eddig tettek, az édeskevés. A jobbikos képviselő felhívta a figyelmet a pártja által már régóta szorgalmazott szociális bérlakás-programra, amely növelné az ingatlan kínálatot.

Tekintse meg a teljes felszólalást!

Ám kár volt bíznia abban, hogy ezzel megindítja Tállait, az államtitkár viszontválaszában még csak szóba sem hozta a bérlakások építését. Így egyelőre nem tudjuk, csökkenhet-e bármikor az albérletek ára az Orbán-kormányok alatt.

Nem mondhatják ki Ghaith Pharaon nevét a parlamentben!

Az LMP-s Demeter Márta arra lett volna kíváncsi, hogy az Orbán-kormány miért nem jelenti ki, hogy Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzuljának jelenléte nem kívánatos, miért nem mondják ki róla, hogy persona non grata, holott a Bécsi egyezmény erre módot adna.

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett mindenkit, hogy a TEK egy terrorszempontú elemzést végzett Naffáról, amin a jordán diplomata megbukott. Azt is felelevenítette, hogy Naffa magas rangú kormánypárti politikusokkal szokott mutatkozni, miközben a TEK szerint veszélyt jelent a magyar emberekre, és arról sem feledkezett meg, hogy „a magyar hatóságokkal karöltve”,

Naffa segédkezett Ghaith Pharaonnak, a terrorizmus finanszírozásért is körözött nemzetközi bűnözőnek, hogy idejöjjön Magyarországra.

Miért olyan értékes Naffa az Orbán-kormánynak? - értetlenkedett a politikus.

Magyar Levente azonban nem volt hajlandó érdemben válaszolni a kérdésre, legalábbis arra semmiképpen, hogy miért nem utasítják ki a jordánt. Illetve megismételte korábbi érveit, hogy a KKM-hez nem érkezett jelzés arról, hogy a tiszteletbeli konzuli tevékenysége során olyat tett volna Naffa, ami kockázatot jelentene.

Aztán jött az atombomba.

Magyar Levente szerint ugyanis

Demeter Márta egy olyan személlyel kapcsolatban (Ghaith Pharaon – a szerk.) kifogásolta a jordán tiszteletbeli konzult, aki már idestova egy éve halott, ami legalábbis nem etikus.

„Arra kérem, hogy a jövőben, az ellenzéki képviselőkkel egyetemben, tartózkodjanak attól, hogy halott embereket citáljanak a parlament nyilvánossága elé!”

- szögezte le.

Ezek szerint Pharaon nevét már nem szabad kimondani a magyar Parlamentben?

A Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke Orbán Viktor miatt sajnálja a titkosszolgálatokat

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának új, jobbikos elnöke, Mirkóczki Ádám szerint tökéletes esszenciája a Fidesz-kormány működésének, hogy a szolgálatok szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Zaid Naffa ki-bejárkálhat a magyar Parlamentben. Itt a paradigmaváltás? Beindul a gazdasági hírszerzés? Kinek hiányzik Németh Szilárd? Kiderül az interjúból.

Rákosi, Kádár és Bajnai örökségét viszi tovább szolgamódon a Fidesz

Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője a gránitszilárdságú Alaptörvény esetleges nyolcadik módosításával kapcsolatban szólalt fel napirend előtt.

Beszámoltunk arról, hogy sajtóhírek szerint a Fidesz előrehozná a jövő öszi önkormányzati választásokat, és egy időben rendezné meg a májusi EP-választásokkal. Ez azonban újabb alaptörvény-módosítással lehetséges csak.

Tekintse meg a teljes felszólalást!

A jobbikos politikus szerint megmosolyogtató, hogy a spórolással magyarázza mindezt a kormány, hiszen a kormány Várba költözésével Orbán Viktor dolgozószobái 4 milliárd forintba fognak kerülni. Ebből lehetne fedezni a helyhatósági választásokat is az eredeti időpontban - fogalmazott.

A Jobbikos politikus szerint a pártpolitikai indok mellett a valódi üzenet, hogy az alkotmányos alapelveink bármikor felülírhatóak, megkérdőjelezhetőek. Hegedűs Lorántné kiemelte, a magyar önkormányzatiság elleni támadás már jó ideje zajlik a Fidesz részéről,

amely folyamat szerinte az ezeréves településhálózat felszámolását célozza meg.

"Ennek a lépésnek a történelmi előzményei Rákosi és Kádár tanácsrendszere után, a szélsőségesen liberális Bajnai Gordon 2010-es programjában jelentek meg, így most az ő örökségüket viszi tovább szolgamódon a Fidesz Bajnai a örökségét viszi tovább a Fidesz"

- fogalmazott.

Dömötör Csaba propaganda-államtitkár válaszolt a felvetésre. Állítása szerint nem szerepel az alaptörvény nyolcadik módosítása a kormány napirendjén.

Ezután a kormány tagja a Jobbik belső ügyeivel kezdett el foglalkozni - úgy néz ki, ez a legfontosabb kérdés a kormányülésen.

Újabb alkotmánymódosítás? Összevont EP- és önkormányzati választás jöhet

A terv szerint a kormánypárti polgármestereknek fel kell készülniük arra, hogy 2019 tavaszán összevont EP- és önkormányzati választások lesznek, vagyis utóbbiakat előrehoznák fél évvel.Ehhez a Fidesznek újra módosítania kell az alaptörvényt.A hivatalosan hangoztatott indoklás vélhetően a spórolás lesz, ami kézenfekvőnek is tűnik, könnyen benne van azonban az is, hogy a kormánypárt gyorsabban zavarná le az önkormányzati választásokat, hogy az ellenzék ne kapjon erőre.

Egy orosz cég öregbíti a magyar ipar hírnevét?!

Gyöngyösi Márton szerint a Ganz kiütése a hazaárulás minősített esete, amivel a legerősebb párt frakcióvezetője szembesítette is az Orbán-kormányt.

 
Tekintse meg a teljes felszólalást!

Emlékezetes, már a választások után derült ki, hogy az Orbán-kormány közbejárásával nem a magyar munkavállalókat foglalkoztató Ganz, hanem az orosz Transzmasholding nyert el egy egyiptomi vasúti kocsi tendert. Az esetet súlyosbítja, hogy az ügyletet az Eximbankon keresztül a magyar adófizetők finanszírozzák, mintegy 280 milliárd forint értékben.

Gyöngyösi Márton interpretációjára Magyar Levente, a külügyi tárca államtitkára úgy reagált, hogy nem tartja hazaárulásnak azt, hogy nem a Ganz nyert, mert "ez az ügylet nem volt kivitelezhető". De eredményekről is beszámolt: a magyar támogatással az orosz cég a jobbára magyar munkások által összeszerelt vasúti kocsikkal

"a magyar ipar hírnevét fogja öregbíteni".

(Egyébként a magyarkormány elérte, hogy a Transzmasholding 1400 vasúti kocsit értékesítsen Egyiptomban, míg a magyar Ganz csak 700 darabra szerződött volna le).

Börtönbe vele!

Kiderült, Németh Szilárd rezsibiztos, államtitkár lesz az Orbán-kormány tompa fegyvere az önálló koalícióval rendelkező Demokratikus Koalícióval (DK) szemben. Vadai Ágnes, a DK politikusa napirend előtt az Európai Ügyészség elutasításáról kérdezte a kabinetet, kiemelve, hogy aki a leghangosabban tiltakozik az ellen, hogy kihívják egy esethez a rendőröket, az lehet az elkövető.

Vadai szerint pont ezért fél a Fidesz az Európai Ügyészségtől. Mint mondta, ha nem Polt Péter lenne a főügyész Magyarországon, akkor számos rokon és oligarcha ülne már börtönben.

Neveket is mondott a DK-s politikus,

Polt Péter miatt nincs börtönben Tiborcz István, Farkas Flórián, Rogán Antal és Kiss Szilárd sem.

Németh Szilárd - a kormány nevében - még be sem gombolta a zakóját, egyből kiegészítette Vadai állítását:

"és nincsen börtönben Gyurcsány Ferenc sem, aki bevallotta, hogy odavaló".

Majd felsorolt egy pár ügyet, amiből kiderül, a Fidesz elszámoltatási politikája megbukott.

A friss államtitkár egyébként igyekezett valahogy párhuzamot vonni a bevándorlás és az Európai Ügyészség között, ami miatt természetesen a Fidesz nemet fog mondani az uniós pénzek elsíbolását vizsgáló ügyészség létrehozását.

Meg amúgy is, az emberek döntöttek április 8-án - zárt le Németh Szilárd.

(Címlap- és borítókép: Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd Magyarországért és Hohn Krisztina, a Lehet Más a Politika képviselője esküt tesz az Országgyűlés plenáris ülésén - fotó: Béli Balázs / Alfahír)