Végső búcsút vettek Aviciitől

A világörökségi listán szereplő Skogskyrkogarden temetőben helyezték végső nyugalomra.

A szertartás után a világörökségi listán szereplő stockholmi Skogskyrkogarden temetőben temették el.

A Tim Bergling néven született zenészt, akit a világ legjobb DJ-i között tartottak számon, április 20-án találták holtan Omán fővárosában, Maszkatban, ahol barátaival nyaralt.

Az ománi rendőrség nem talált gyanús körülményt halálával kapcsolatban, de a halál okát a család kérésére nem tárták a nyilvánosság elé.

Később a család által közzétett nyílt levél azt sugallta, hogy Avicii öngyilkos lett.

"Viaskodott az értelem, az élet és a boldogság gondolataival. Képtelen volt folytatni. Békét akart találni"

- írták a levélben.

Avicii a legjobban fizetett DJ-k világranglistáján a 12. volt 2016-ban 4,5 millió dolláros (1,2 milliárd forint) bevétellel a Forbes magazin szerint. Legnagyobb slágerei között volt a Wake Me Up!, a Levels, a Sunshine, a The Days és a You Make Me.

2016-ban megdöbbentette rajongóit, amikor bejelentette, hogy egészségi okokból felhagy a turnézással, de stúdióban továbbra is készített zenét.

Törött borosüveggel lett öngyilkos Avicii?

A TMZ-nek három névtelen forrás is azt nyilatkozta, hogy „Avicii egy törött üveggel vágta fel az ereit." Először senki nem gyanakodott öngyilkosságra, de a család egyik közleménye már arra utalt, hogy a dj végezhetett magával: Tim Bergling, ismertebb nevén Avicii múlt pénteken, 28 éves korában elhunyt.