Alig olvasott lapokat tart fent hirdetésekkel a kormány

Schmidt Máriáék többet kapnak mind az összes többi hetilap együttvéve.

Hetilapok tekintetében a legkevésbé olvasott Schmidt Mária-féle Figyelőben hirdet a legtöbbet a kormány.

A Figyelő olvasóinak száma a 2016-os tulajdonosváltást követően jelentősen visszaesett. 7000 rendszeres olvasóból 4000 alá zuhantak.

A magyar állam ennek ellenére 2017-ben listaáron 780 millió forint értékben hirdetett a lapban, míg a másik négy hetilap -Magyar Narancs, HVG, Heti Válasz, 168 óra - összesen 75 millió forintban kapott állami hirdetést. A Figyelő lapeladásai a bevételek alig 20 százalékát teszik ki.

A napilapok tekintetében annyiban más a helyzet, hogy már alig maradt a kormánytól független média, a Magyar Nemzet és a Népszabadság is megszűnt.

Az egyedüli ellenzéki lap a Népszava maradt, ahol a volt MSZP-pénztárnok, Puch László érkezésével az állami hirdetők is megjelentek. Tavaly így listaáron 260 millió forintnyi állami hirdetést húzott be, majdnem 27-szer annyit, mint 2016-ban.

A Magyar Idők 897, a Magyar Hírlap 637 millió forint állami reklámot könyvelt el 2017-ben. Piacképtelenségüket jól mutatja, hogy még a kormányzati napilapként hirdetett Magyar Idők esetében is a hirdetési bevétel 87 százaléka állami forrás.