Hosszabb tanév jöhet, megkurtíthatják a nyári szünetet

Sok szülő nem tudja megoldani a nyári gyermekfelügyeletet.

A lap úgy tudja, hogy a döntés már megszületett, de a bejelentéssel meg akarják várni az idei tanév lezárását. Ezt erősíti, hogy még nem hirdették ki a következő tanév rendjét. Az Emmi szerint a 2018/2019-es tanév rendje a napokban jelenik meg.

Az ötlet azért merült fel, mert a szülők rendre panaszkodnak, hogy a hosszú szünidő alatt nem tudják megoldani gyermekeik felügyeletét és ahogy arról hétvégén beszámoltunk sok helyen az önkormányzatok sem tudják ellátni táboroztatási kötelezettségüket.

Sok önkormányzat nem tudja biztosítani a nyári gyerekfelügyeletet

A nyári táborok igen költségesek, akár negyedmillió forintot is kivehetnek a család kasszájából, ezért a szünidő beköszöntével sok szülő élne az önkormányzatok által biztosított nyári gyerekfelügyelettel. Az önkormányzatok feladata lenne ennek biztosítása, ám kevés településnek van pénze a táborok finanszírozására.

A Szülői Hang képviselője, Miklós György szerint azonban ezt a plusz két hetet, amit a tanévhez adnának, inkább választható lehetőségként kellene felajánlani, hiszen nem minden szülő venné igénybe és a hosszabb tanév a tanárok leterheltsége szempontjából is problémás.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke is a tanárok szabadságolásában látja a legnagyobb problémát, mivel szorgalmi időszakban nem tudják kivenni azt, mindenképpen nyáron kell kiadni nekik.

A 2,5 hónapos magyar nyári szünet egyébként hosszabb a legtöbb EU-s tagállamban megszokottnál. De az olaszoknál, a letteknél, törököknél, a románok és íreknél még a mienknél is hosszabban vakációznak a nebulók.

Frissítés: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden cáfolta a Népszava értesülését, miszerint jövőre meghosszabbítanák a tanévet. Az államtitkárság közleményében azt írja, hogy a kormányzati támogatással működő nyári táboroztatási programok nem lehetnek kötelezőek, az ingyenes részvétel egy lehetőség a gyermekek és a családjuk részére. Az érintett pedagógusok pedig juttatásban részesülnek, a részvétel számukra sem kötelező.