Mindenki megnyugodhat: jövőre még többet költ a kormány propagandára

Mintegy 50 százalékkal emelik a kormányzati kommunikációra szánt összeget.

A 2018-as költségvetésben a kormányzat kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra kicsivel több mint 20 milliárd forintot szánt. Volt is mire költeni, a haveri cégek és a fideszes, közpénzből fenntartott propagandamédia csak úgy nyelte az adófizetők pénzét, a migránsozás és az egymást érő konzultációk is igen költségesek voltak.

Viszont láthatóan bejött a közpénzen kampányolás, így a Fidesz nemcsak, hogy nem vesz vissza a sebességből, inkább becsapja hatosba a kormányzati szekeret és tol egy kövér gázt.

Jövőre ugyanis ugyanezen a jogcímen, tehát a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos "feladatokra" (igen eufémisztikus kifejezés a nettó propagandát feladatnak hívni) már csaknem 30 milliárd forintot szán a kormány. Ez egy laza 50 százalékos emelkedés. Ezt a pénzt természetesen teljes egészében a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal fogja elherdálni.

Természetesen ez még nem elég: a hatalom által kézivezérelt, közmédiának csúfolt kormányzati kommunikációs szócső, a köztévé és közrádió is nagyobb összegből, az idei 71 milliárd helyett már 73 milliárd forintból öntheti ránk a szennyet.