A japán kormányfő is találkozna az észak-koreai vezetővel

Trump után már bárki.

Abe és Kim az orosz távol-keleti Vlagyivosztokban találkozhatna az évenkénti gazdasági fórumon, amelyre Kimet meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnök. Kim Dzsongun a szingapúri találkozón azt mondta: „van lehetőség arra, hogy találkozzon Abe Sindzóval” – mondták a japán kormányforrások.

Ha létrejönne, akkor 2004 óta ez volna az első találkozó észak-koreai vezető és japán miniszterelnök között, és Tokió elsősorban az Észak-Korea által a 70-es, 80-as években elrabolt japánok ügyét szeretné a megoldás felé vinni.

A japán kormányzati források szerint Trump elnök Szingapúrban ismertette Kim Dzsong Unnal japán azon álláspontját, hogy csak azután segít Észak-Koreának gazdaságilag, ha a fő kérdések – az észak-koreai atom- és rakétaprogram felszámolása és az elrabolt japánok ügye – megoldódik. Kim Dzsong Un nem ismételte meg Trumpnak azt az eddig mindig hangoztatott phenjani álláspontot, hogy az elrabolt japánok ügye már megoldódott – tette hozzá a forrás.

Japán szakértők többnyire kritikusan nyilatkoztak a szingapúri találkozó kapcsán, az Alfahír szerdai összeállítását alább olvashatja:

„Még mindig nincs túl késő kisétálni, Mr. Trump"

Erős kritikával és szkepticizmussal fogadták a japán sajtóban szakértők Donald Trump és Kim Dzsongun szingapúri találkozóját. A két vezető által aláírt közös nyilatkozat ugyan nem tartalmazza az amerikai hadgyakorlatok leállítását Dél-Koreával, továbbá az amerikai csapatok kivonásának hosszú távú célját, Donald Trump találkozó utáni sajtótájékoztatóján tett erre vonatkozó kijelentései azonban erősen nyugtalanítják Tokiót és Szöult.