Nógrád megye nem akar Nógrád - Hont lenni

A névváltoztatást még Lázár János javasolta 2017 márciusában, mivel az akkor miniszter úgy gondolta, hogy a megyék elnevezései nem tükrözik teljesen a történelmi Magyarország vármegyéinek örökségét.

A megyei közgyűlésnek azonban más a véleménye, az elnök a levéltártól kért szakmai állásfoglalást a két megye kapcsolatáról, mely szerint Hont és Nógrád között gazdaságföldrajz, oktatás, kultúra területén csak eseti jelleggel, felszínesen lehet bemutatni kapcsolatot.

Az első világháború után a szétszabdalt Hont megye 19 települése került ideiglenesen Nógrádhoz, majd a második világháború után visszaállították az 1938 novembere előtti határokat, és már csak három egykori Hont megyei település maradt. A mai napig Drégelypalánk, Hont és Ipolyvece képviseli Nógrádban az egykori Hont megyei településeket. A Magyarországon maradt honti települések többsége Pest megyéhez került, valószínűleg ez indokolta, hogy Pest megye önkormányzata vizsgálta a Pest-Pilis-Hont megye névváltozatát - írták. A Nógrád megyei képviselők kérdések, észrevételek nélkül, egyhangúlag hozták meg a döntést.