Szakszervezet: igenis szükséges a Bérunió

Egyetért a bérunió intézményével a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ).

A szakszervezet hétfői közleményében azt írja, a zalai érdekvédők kedvezően fogadták a 2017. évi és a 2018. évi kétszámjegyű bérfejlesztéseket, amelyek ugyan kevésbé csillapították a nyomasztó foglalkoztatáspolitikai problémákat, ám az érzelmi hatás érzékelhető volt.

Ezért most aggasztónak tartják a viszonylag megnyugtató bérnövekedés visszavágását. A szakszervezet szerint kódolható az az elégedetlenségi hullám, ami végigsöpörhet az állami tulajdonú társaságok munkavállalóinál.

Ezért indítványozzák, hogy az év elején megalakult Közszolgáltató Társaságok Konzultációs Fóruma mielőbb tűzze napirendre a 2019. évre szóló bérmegállapodás újratárgyalását. Ha nem történik meg és nem lesz kedvező fordulat az 5%-ot illetően, úgy a hiányszakmákban további szökőárszerű mozgás okozhat beláthatatlan munkaerőpiaci helyzetet.

Drámaian elfogyhat a gépkocsivezetői és a karbantartói állomány is.

Horváth László, a ZVDDSZ elnöke szerint a bérunió ütemezné és szabályozná a jövedelmekben meglévő különbségek kiegyenlítésének folyamatát. Persze az érdekvédők sem gondolják, hogy egycsapásra megváltoznának a jövedelmi viszonyok.

A versenyképesség és a nemzetgazdasági össztermék (GDP) kérdésében nagy különbségek vannak az EU-s tagállamok között, ezért is lehetetlen lenne egyik évről a másikra egy szintre hozni a béreket.

Ugyanakkor a folyamatos bérharmonizáció, a bérszakadék folyamatos szűkítése lehetne a bérunió feladata.

A bérunió nagyon komoly előkészítést, jelentős anyagi erőforrás elkülönítését, türelmet és megértést igényelne, csak így lehetne az EU-s béreket viszonylagosan összhangba hozni – tette hozzá.

A ZVDDSZ szerint javulás nélkül az ország munkaerőpiaca is bedőlhet.

„Nagyképűségnek tűnhet, de mivel a béruniós kezdeményezésnek az volt a célja, hogy az Európai Bizottság figyelmét felhívja az Európai Uniót szétszakító bérhelyzetre, függetlenül az aláírások számától óriási sikernek tartom a kampányunkat” – ezt Gyöngyösi Márton Jobbik-elnökhelyettes mondta az Alfahírnek adott interjújában.

Az Európai Bizottság erre a kérdésre felfigyelt, és beépítette azt a konzultációjába, ráadásul a mi szlogenünket emelve be abba. Szerintem ez túl sok egybeesés ahhoz, hogy véletlennek nevezzük – tette hozzá.