Ilyen, amikor a jobbikos politikus Farkas Flórián jelenlétében beszél a "Ne lopj!" parancsolatról

Szilágyi György: "a 'Ne lopj!' parancsolatot mennyire tartja be?"

Mint ismert, az Orbán-kormány az újabb kétharmados győzelme után belekezdett a gránitszilárdságú Alaptörvényének hetedik módosításába. S amíg korábban arról szólt a propaganda, hogy csak úgy, mint a Stop Soros esetében, itt is a bevándorlás megállítása a cél, a szövegbe ad hoc jelleggel bekerült a hajléktalanság alkotmányos tilalma, illetve a keresztény kultúra alaptörvény szintű védelme.

Akkor csütörtöktől a határon kívül tartható Soros György?

A Stop Soros fantázianevű salátatörvényről, illetve az alkotmányozási folyamatról utolsó alkalommal vitázott hétfő este a magyar parlament. Jellemző az egészre, hogy az utolsó vitára mindössze 1 államtitkárt, és 4 képviselőt tudott felmutatni a kormányoldal. Hiába váltotta be az ígéretét a Jobbik, és állt konstruktívan a Stop Soroshoz, illetve az Alaptörvény hetedik módosításához, a kormánypártok ebben nem voltak partnerei.

Utóbbi kettőről az Országgyűlés bizottságai közül csak a Törvényalkotási bizottságban tárgyalhattak múlt hét csütörtökön, ugyanis az újabb módosítók már azután érkeztek, hogy az Igazságügyi bizottságban lezajlott a vita - ez sokak szerint egyébként házszabálysértő is volt.

Mindenesetre,

így a jobbikos Szilágyi György a TAB ülésén szembesíthette a fideszes képviselőtársait a Tízparancsolattal.

Az pedig külön pikantériája a történetnek, hogy az ellenzéki képviselővel szemben pont az a Farkas Flórián ül, akinek a felügyelete mellett 1,6 milliárd forint tűnt az Országos Roma Önkormányzat Út a munkavilágába programja során, és aki továbbra is tartozik még a romafelzárkóztatássál, viszont akinek a mentelmi joga a következő 4 évre is biztosított.

"De például mennyire próbáljuk meg betartani a tízparancsolatot? Az elmúlt nyolc év kormányzása után mindenki magába nézhet, és megkérdezhetné saját magától - direkt nem próbálok senkire rá nézni, nehogy az legyen, hogy valakire célozgatok -, hogy mondjuk a hetedik parancsolatot, a 'Ne lopj!' parancsolatot mennyire tartja be? Vagy mondjuk, mennyire tartják be a nyolcadik parancsolatot, hogy 'Ne hazudj!'?”

- szembesítette Szilágyi György a kormánypárt politikusait.

A jobbikos politikus szerint ezeket a kérdéseket mindenkinek a saját lelkiismeretében kellene helyre tenni, és saját magának kellene példát mutatnia, hogy mi a keresztény kultúra védelme.

Persze, lehet, hogy az is elég, ha beleírjuk az alaptörvényünkbe, hogy mekkora keresztények is vagyunk, ezt döntse el a kedves Olvasó.

Íme a teljes felszólalás: