Csempészett fegyverrel lőhette fejbe kislányát a miskolci apa

Az ötvenéves férfi a szomszédja csomagjai között találhatott rá a pisztolyra, amivel játszani kezdett, majd fél méterről fejbe lőtte kilencéves kislányát – írja a Blikk. A fegyvert állítólag a szomszéd férje hozta be az Egyesült Államokból harminc évvel ezelőtt. A nő már korábban is tudott róla, hogy lőfegyverek vannak a házban, de nem foglalkozott vele. Férje 2016-ban hunyt el, az asszony idősek otthonába került, de előtte megpróbálta eladni a pisztolyokat – sikertelenül.

A fegyverekkel teli széfet végül a rokonokra bízta, de egy pisztoly a szomszédhoz került, a lap információi szerint a férfi alacsony iskolázottságú volt, nem ismerte a lőfegyvereket.

A kilőtt golyó a kislány szeménél hatolt be, és hátul hagyta el a koponyáját.

Az asszony ellen lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt emeltek vádat, a férfi gondatlan emberölés miatt felelhet.