2018. 06. 21. 12:57
MTI nyomán

Kevin Spaceyn nem fogott a botrány?

A szexuális zaklatással vádolt színészt ugyan kiírták leghíresebb sorozatából, a Kártyavárból és jeleneteit kihúztak A világ összes pénze című filmből is, ennek ellenére nyáron új filmmel érkezik a mozikba.

A Vertical Entertainment produkciós cég közlése szerint a Billionaire Boys Clubcímű film július 17-től lesz látható a fizetős online szolgáltatásokon és augusztus 17-én érkezik a mozikba. A történet egy csapat gazdag Los Angeles-i fiatalemberről szól, akik piramisjátékot űznek. A főbb szerepekben Ansel Elgort, Taron Egerton és Kevin Spacey látható.

A filmet még 2015-ben forgatták, jóval azelőtt, hogy Spacey-t először nyilvánosan szexuális zaklatással vádolták volna.

„A szexuális visszaélés semmilyen formáját sem nézzük el és teljes mértékben az áldozatok oldalán állunk”

– közölte a forgalmazó, ami úgy véli, hogy a film több szereplője és a stáb is megérdemli, hogy az elkészült produkció eljusson a közönséghez.

Az Oscar-díjas Spacey-t tavaly októberben Anthony Rapp színész vádolta meg elsőként nyilvánosan szexuális visszaéléssel. Spacey-t azóta kivágták A világ összes pénze című filmből (Ridley Scott rendező 9 nap alatt forgatta újra a jeleneteket Christopher Plummerrel), kiírták a Netflixnél forgatott Kártyavárcímű tévésorozatból, és az internetes műsorszolgáltató úgy döntött, nem mutatja be a Gore Vidal amerikai íróról szóló, Spacey-vel készült életrajzi filmet sem.

Az 58 éves Spacey a botrány kirobbanásakor bocsánatot kért Anthony Rapptől és szóvivője akkor bejelentette, hogy a színésznek kezelésre van szüksége, ezért visszavonul a nyilvánosságtól.