2018. 06. 21. 07:26
MTI

Akár százezret is kereshet feleslegessé vált holmijaival

Legalább 100 ezer forintot kereshetne egy átlag magyar azzal, ha megszabadulna felesleges tárgyaitól - olvasható a Népszava csütörtöki számában.

Az eNET internetkutató és a Vatera online piactér közös felmérésének eredményeit ismertetve a lap arról ír, hogy a netezők kevesebb mint fele szokta eladni felesleges holmijait - ruhákat, cipőket, babaholmikat, számítástechnikai eszközöket, mobiltelefonokat, könyveket. Számításaik szerint milliárdokon "ülnek" a magyarok: az 5,5 millió internetező közül hárommillió nem adja el a feleslegessé vált dolgait, többségük inkább elajándékozza, gyűjtőkonténerbe viszi vagy egyszerűen csak kidobja őket.

A válaszadók mintegy harmada semmilyen módon nem hajlandó megszabadulni ezektől a tárgyaktól. A megkérdezettek csaknem fele szerint nem hozna akkora bevételt az eladás, hogy megérje az azzal járó vesződség, hiszen a tárgyakat le kell fényképezni, majd fel kell tölteni az oldalra, leírást kell adni, végül a vevőkkel is tartani kell a kapcsolatot. Szanitter Áron, a Vatera vezetője szerint azonban egy-egy tárgy eladási ára jóval magasabb is lehet az először véltnél.