Matolcsyéknál landol a volt Postapalota

Mert miért ne.

Az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöksége hurcolkodhat az épületbe, amelyért 45,3 millió eurót (több mint 14 milliárd forint) fizetnek.

Az MNB a közzétett nyilatkozatban kiemelte: a beruházásoknak köszönhetően hamarosan a főváros legszínvonalasabb műemlék jellegű irodaháza nyitja meg kapuit az épületben, amelynek egyes terei többféle funkcióban a nagyközönség előtt is nyitva állnak majd.

A Széll Kálmán téren álló, 18.500 négyzetméteres Buda Palota az 1920-as években épült a Magyar Királyi Posta irodaházaként. A hosszú évek óta üresen álló egykori irodaház állaga az utóbbi időben folyamatosan romlott. A Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. végül 2016-ban vásárolta meg az épületet 22,3 millió euróért, ezt követően kezdődött meg a felújítás.

Hasonlóan a Várkert Kioszk és a budai Óvárosháza felújításához, a Pallas Athéné Alapítványok a Buda Palota esetében is a történelmi épület teljes rekonstrukcióját tűzték ki célul, amelyre az értékesítés lezárásáig 22,1 millió eurót költenek - olvasható a közleményben.