Őrült utolsó percek a B-csoportban

A 90. percben mindkét pályán a videóbíró döntött.

Sima ügy?

Sima ügynek indult az Irán–Portugália összecsapás Szaranszkban. Az irániak tudták, győzniük kell a továbbjutáshoz, ennek ellenére a luzitán csapat uralta a pályát. A 45. percben a jobbösszekötő helyén Quaresma kapta a labdát, aki jobb külsővel csavarta a hosszú felső sarokba (1-0).

A második félidőben az 53. percben Ronaldót buktatták nem sokkal a tizenhatos vonalán belül, a játékvezető a videóbíró segítségével büntetőt ítélt. A sértett állt a labda mögé, és félmagasan lőtt, amit Beiranvand hárított. Így a Barcelona sztárja, Messi után a Real Madrid legendája is tizenegyest hibázott. A 83. percben ugyancsak Ronaldo követett el durva szabálytalanságot, a játékvezető ismét a videóbíró segítségét vette igénybe, de nem piros, hanem csak sárga lapot adott az Európa-bajnok csapat kapitányának.

Ám itt még nem volt vége…

Mindeközben Kalinyingrádban

A spanyolok azzal a tudattal léphettek pályára, hogy ha ugyanazt az eredményt érik el Marokkó ellen, mint a portugálok Irán ellen, akkor ők kevesebb büntetőponttal jobbak és csoportgyőztesek. El is aludtak, a 14. percben Iniesta és Ramos bénázása után Boutaib lépett ki és lőtte el a labdát de Gea alatt (0-1). A marokkóiak öröme nem tartott sokáig, a 19. percben Isco közelről egyenlített (1-1). Az észak-afrikai csapat csak a becsületéért küzdött, de azt derekasan, míg a 2010-es világbajnok mintha nem igazán vette volna komolyan a meccset.

A második félidő elején, az 55. percben (nagyjából akkor, amikor a másik meccsen Ronaldo büntetőt hibázott) Amrabat gondolt egyet és jobb külsővel lőtte rá a labdát, ami a kapufa és a léc találkozásának belső részéről pattant lefelé és kifelé. A 81. percben en-Nesziri  egy beívelt szögletre emelkedett és hajszálpontosan fejelt a felső sarokba (1-2).

Ám itt még nem volt vége…

A 90. percen túl, a két pályán párhuzamosan

Kalinyingrádban egy szöglet után Iago Aspas sarokkal teszi a labdát a marokkóiak hálójába, de a játékvezető les miatt érvényteleníti a találatot. Jöhet a videóbíró.

Szaranszkban Soares kézzel ért a labdába a büntetőterületen belül, a játékvezető továbbot intett, de jöhet a videóbíró.

Kalinyingrádban a videófelvételeket visszanézve megadják a spanyol gólt (2-2).

Szaranszkban a videófelvételeket visszanézve megadják az iráni tizenegyest, amit Anszarifard védhetetlenül bevarr (1-1). Sőt, az irániaknak volt még egy óriási helyzetük, de Taremi az oldalhálót találta el.

Spanyolország több lőtt góljának köszönhetően lett csoportgyőztes.

A B-csoport végeredménye:

  Játszott meccsGyőzelemDöntetlenVereségLőtt gólKapott gólGólkülönbségPont
1.Spanyolország312065+15
2.Portugália312054+15
3.Irán31112204
4.Marokkó301224-21

Az első két nyolcaddöntő párosítása:

Uruguay–Portugália (június 30., 20 óra, Szocsi)

Spanyolország–Oroszország (július 1., 16 óra, Moszkva, Luzsnyiki Stadion)